Ukrajna repülőgépeket kapott Nyugatról

Ukrajna repülőgépeket kapott Nyugatról

Ukrajna harci repülőgépeket és alkatrészeket kapott az Oroszország elleni háborúhoz – jelentette be John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője újságíróknak nyilatkozva Washingtonban. „Ukrajnának most több vadászgépe van, mint két héttel ezelőtt” – fogalmazott Kirby, de nem közölt további részleteket arról, honnan érkeztek a repülők.

Korábban a nyugati szövetségesek közül többen nehézfegyverek szállítását jelentették be az orosz támadás alatt álló Ukrajnának: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia még több tüzérségi eszközt küld, Kanadából – mint Justin Trudeau miniszterelnök bejelentette – nehéztüzérségi eszközöket is szállítanak, továbbá Hollandia és Belgium is küld fegyvereket.

Hírdetés

Németország még vonakodik állást foglalni a kérdésben, bár Olaf Scholz kancellár a nyugati állam- és kormányfőkkel kedden tartott videókonferencia után bejelentette, e témában folytatják az egyeztetéseket. Hangsúlyozta, hogy a német ipar közvetlen fegyverszállításait finanszírozná a kormány, de a nehézfegyverekkel kapcsolatban kerülte a konkrét kijelentéseket.

Ukrajna elégtelennek minősítette Scholz bejelentését. A német kancellár kijelentéseit „nagy csalódottsággal és keserűséggel” vették tudomásul Kijevben – mondta Andrij Melnyk berlini ukrán nagykövet.

Eközben az Egyesült Államok már elkezdte egy újabb katonai segélycsomag összeállítását is Ukrajna számára, a múlt héten elindított 800 millió dolláros csomaggal nagyjából megegyező nagyságrendben. Az új csomaggal együtt az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segély a háború kezdete, február óta ezzel jóval több mint hárommilliárd dollárra emelkedne.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »