Ukrajna nem akar politikai harcot vívni Magyarországgal

Ukrajna nem akar politikai harcot vívni Magyarországgal

Ukrajna nem érdekelt abban, hogy politikai harcot vívjon Magyarországgal – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az RBK-Ukrajina hírportálnak.

 A tárcavezető kifejtette, hogy három okból nem akar Ukrajna Magyarországgal politikai összetűzésbe keveredni. „Először is, mert egy fontos szomszédország Közép-Európában, és mi is részesei vagyunk ennek a térségnek. Másodszor, mert egy NATO-tagország, és szeretnénk normálisan együttműködni Magyarországgal az euroatlanti integráció kérdésében. Harmadszor, mert az Európai Unió tagállama, amelynek álláspontja szintén fontos számunkra” – hangoztatta.

Megjegyezte, hogy Ukrajna kapcsolatai Magyarországgal „nem nézhetők kizárólag egyik vagy másik, magyar érdekekkel szimpatizáló ukrán állampolgár tevékenységének a prizmáján keresztül”.  Hangsúlyozta, hogy mindkét félnek tiszteletben kell tartania egymás jogszabályait és nemzeti érdekeit.

A miniszter szavai szerint több konfliktus is van az Ukrajnában élő magyar kisebbség körül, aminek az az oka, hogy mindkét országot „traumatizálja a történelmük”.

Hírdetés

Mindkét fél „nagyon érzékenyen viszonyul minden olyan kérdéshez, amellyel a történelem betör a jelenbe, sőt meg akarja határozni a jövőt. Ezek a rejtett traumák érdekütközéseket okoznak.

Az ukrán külügyminiszteri nyilatkozat előzménye, hogy november 30-án házkutatást tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) több kárpátaljai magyar intézményél és Brenzovics László KMKSZ-elnök lakásán is. A házkutatások során – a KMKSZ tájékoztatása szerint – a kelet-ukrajnai zaporizzsjai bíróság egy korábban szeparatizmus vádjával indított büntetőügyre hivatkozó döntése alapján olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul.

Egy nappal később került napvilágra, hogy az SZBU vizsgálatot indított amiatt, hogy a kárpátaljai Szürte településen az október végén megválasztott magyar nemzetiségű helyi képviselők az ünnepélyes beiktatási ülésen – még november 21-én – elénekelték a magyar himnuszt.

Ezt megelőzően, november 24-én nem engedték be Ukrajnába Grezsa István miniszteri biztost, arra hivatkozva, hogy a magyar kormány október végén beleavatkozott az ukrajnai önkormányzati választásokba. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztost három évre ki is tiltották Ukrajna területéről.

Az elmúlt időszakok történései miatt mindkét külügyminiszter bekérette hivatalába a másik ország nagykövetét, hogy kifejezze tiltakozását.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »