A Majdani forradalomból lett terrorista-ellenes háború most már hivatalosan ukrán-orosz konfliktus. Kijev négy év után elismerte, hogy nem terroristák vagy szeparatisták ellen harcol, hanem Oroszországgal folytat nyílt háborút.
Az ukrajnai háborúban eddig 11 ezer ember vesztette életét (hivatalos adatok szerint). Keleti szomszédunk pedig mély gazdasági és társadalmi válságba süllyedt. Bár Ivan Mikloš volt szlovák pénzügyminiszter, aki most Porosenko ukrán elnök tanácsadói stábját erősíti, komoly eredményekről számolt be (bankreform, korrupció visszaszorítása, stb.), tény, hogy ezek az intézkedések nem a lakosság jólétét szolgálják elsősorban, hanem az IMF és uniós hitelezők elvárásainak tesznek eleget.
Borítékolható a patthelyzet
Nem különben az amerikai elvárásoknak. Egyre több szó esik arról, hogy Amerika halált okozó fegyverekkel támogathatja meg Ukrajnát. A hivatalos közlemények szerint Washington „készen áll” ezt megadni a kijevi kormánynak. Az USA stratégiája azonban elsősorban Oroszország legyengítése és lefoglalása, magyarul, egy elhúzódó konfliktusban áll érdekében. Nem beszélve arról, hogy az amerikai stratégák szemében a Kárpát-medence nyugati irányultságának megtartása és elmélyítése fontosabb, mint az ukrán állam integritása – vagy épp a kijevi kormány győzelme. Épp ezért szinte borítékolható a patthelyzet, mint végkifejlet.
A most már hivatalosan orosz-ukrán háborúnak nevezett összecsapás jelenleg Európa legsúlyosabb és egyetlen katonai konfliktusa. Ennek megfelelően Németország és Franciaország közvetített a két ország között a Normandiai Négyek formátum segítségével, ám az általuk elfogadott feltételeket egyik fél sem teljesítette. A tűzszüneteket megsértették, az oroszok továbbra is támogatják a szeparatistákat, Kijev pedig továbbra sem hajlandó autonómiát adni keleti régióinak.
Harapófogóban az oroszok
Pedig ez utóbbi feltétel olyan orosz érdek, amiből Moszkva nem engedhet. Ha Ukrajna egészében betagozódna a NATO-ba, akkor az amerikai haderő pár száz kilométeres távolságra kerülhetne a stratégiai fontosságú Volgográd városához (kegyetlen és véres ütközetek folytak ezért a városért már a második világháború idején is, akkor még Sztálingrádnak hívták). Volgográd ugyanis harapófogóba kerülne nyugatról Ukrajna, délről pedig Törökország (amely a feszültségek ellenére még mindig NATO-tag, és érdekében áll kiterjeszteni befolyását a Kaukázusra). Oroszország nem csak Volgográd városát veszítené el, hanem a Kaukázus oltalmazó hegyvonulatait is, vagyis egy ellenséges haderő gyakorlatilag akadálytalanul törhetne be az országba.
A Porosenko ukrán elnök a héten elfogadott egy törvényt, amely Donbas reintegrációjáról szól. A törvényt sokan vitatják, mert úgy vélik, a térség csak katonai erővel vagy olyan kompromisszumok árán foglalható vissza, ami Kijev számára igencsak fájdalmasak lesznek.
A törvényt tartalmát azonban azért is kritizálják, mert az „nagyobb hatalmat az elnöknek, mint egy császárnak”, miközben a donbasi régióra semmilyen hatással sincs. Tény azonban, hogy ez a törvény az első 2014-óta, amely elismeri egy másik országgal szembeni hadiállapotot.
Agresszió vagy kényszerpálya?
A nyugati hivatalos álláspont szerint Oroszország az agresszor, bár már az események előestéjén nyilvánvaló volt, milyen irányt vesznek majd a történések. Krím annektálása, amely miatt az Európai Unió is szankciókat fogadott el Oroszország ellen, sem lehetett meglepő. Elképzelhetetlen lett volna, hogy Oroszország feladja egyik legfontosabb tengeri hadikikötőjét és bázisát.
Az oroszok 1990-től azzal a kihívással kénytelenek szembesülni, hogy míg a hidegháborúban a NATO csapatok 1600 kilométerre voltak Moszkvától és 1300 kilométerre Szentpétervártól, addig a ma 800 kilométerre vannak Moszkvától és mindössze 300 kilométerre Szentpétervártól. Ez utóbbi pedig ott fekszik az észak-európai síkságon, amelyen szinte akadálytalanul vonulhat végig egy hadsereg Franciaországtól Szentpétervárig. Ezen a vonalon támadt a maga idejében Napóleon és Hitler is.
Ma a szemünk előtt alakulnak át az Európai erőviszonyok. Mint ahogy minden változás, ez is áldozattal jár. Az elsők között pedig ott van Ukrajna.
Körkép.sk/Komjáthy Lóránt
Nyitókép: ukrinform.net
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
