Ukrajna leállította az orosz-ukrán kétoldalú szerződések felbontását

Ukrajna leállította az orosz-ukrán kétoldalú szerződések felbontását

Ukrajna leállította az orosz-ukrán kétoldalú szerződések felmondását. A fordulatra zután kerültsor, hogy néhány nappal ezelőtt minden idők legnagyobb fogolycseréjére került sor az oroszbarát szeparatisták és Ukrajna között.

Idén a baráti kapcsolatokról, együttműködésről és partnerségről szóló megállapodást, és a kormányközi jogi információcserékről szóló kétoldalú egyezményt bontották fel, júliusban pedig megkezdték több fázisban Ukrajna kiléptetését a Független Államok Közösségéből.

Hírdetés

A kétoldalú egyezmények felbontása még Petro Poroshenko elnöksége idején kezdődött. Volodimir Zelenszkij hatalomra kerülésével azonban úgy tűnik, ez a folyamat legalábbis lelassul. A Kommerszant orosz la szerint azért,  mert az új elnök adminisztrációja még nem készült fel annak folytatására.

Eddig összesen 48 orosz-ukrán megállapodási szerződés szűnt meg, további negyven van még hátra a hivatalos közlések szerint. A dolog érdekessége, hogy Oroszország egyel több felbontott szerződést tart nyilván mint Ukrajna, ám vannak olyan dokumentumok, amelyek már korábban értelmüket vesztették, amelyeket a Krím annexiójakor érvénytelenítettek, illetve, amelyek preambulumának értelmezése nem tisztázott.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »