„Ukrajna egy röpke perc alatt elsöpörné a magyar honvédséget”

Az ukrán sovinisztáknak sosem kellett a szomszédba menni egy kis üldözési mániáért, és a kardcsörtető fenyegetőzés sem áll éppen távol tőlük. A donyecki példa azt mutatja, hogy állami támogatással a hátuk mögött nem riadnak vissza erőszakos cselekedetektől sem.

Magyar Menedék - Soros

Az ukrán hon hős védelmezői most azzal fenyegetőznek, hogy ha a magyar kormány támogatni fogja, mint fogalmaznak, a kárpátaljai szeparatizmust, annak bizony következményei lesznek. Egy ukrán blogger beszélt erről az egyik ukrán TV-csatorna talk-showjában. Elmondta, hogy az ukrán hadsereg tízszer nagyobb a magyarnál, ezért nem lesz probléma megsemmisíteni a magyar sereget.

Hírdetés

„A magyar sereg 29 ezer, míg az ukrán 250 ezer katonából áll. Még csak meg sem indulhatnak az ukrán határ felé. Semmiféle szeparatizmusról nem lehet szó egy szomszédos ország katonai támogatása nélkül. Egy hét alatt elsöpörjük őket, ha erre szükség lesz”– mondta Szuvorov.

A talk-showban Semjén Zsolt kárpátaljai magyarokról szóló szavai miatt foglalkoztak a témával, amivel kapcsolatban már az ukrán külügy és számos ukrán politikus is felszólalt.

Karpathir.com


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »