Újraindul a lakossági távhőpályázat: óriási keretemeléssel várják a jelentkezőket

Újraindul a lakossági távhőpályázat: óriási keretemeléssel várják a jelentkezőket

Share 0 Post 0 Share Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM). A keretösszeg 4,1 milliárd forintos megemelésének köszönhetően ismét jelentkezhetnek a társasházak és lakásszövetkezetek a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését támogató kiírásra. Az eredetileg 5 milliárd forintos forrásmennyiség kimerülése miatt a lehetőséget tavaly novemberben fel kellett függeszteni. A keretemelés jóvoltából a pályázatot csütörtökön 10 órától újra megnyitják. Az első körben több mint 900 társasház jelezte együttesen 7,6 milliárd forintos támogatási igényét, kétharmaduk számára már megítélték az állami hozzájárulást. A korábban kimaradtaknak csak abban az esetben kell előző pályázatukat visszavonniuk és módosítva ismét benyújtaniuk, ha a tervezett beruházás paraméterei megváltoztak – hívta fel a figyelmet a minisztérium.

Hírdetés

A bevont többletforrás lehetővé teszi újonnan csatlakozók bekapcsolódását is – tették hozzá. A radiátorra szerelt költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás az alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket – írta az EM.

Share 0 Post 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »