Újra vonatoznak a migránsok

Újra vonatoznak a migránsok

Felügyelet nélkül, térképpel, jeggyel ellátva indítanak útnak egyre több migránst a zárt befogadóállomásokról a nyugati határhoz, Körmendre – számoltak be lapunknak helyi források. Az érintettek így könnyen elszivároghatnak az országból. A hivatal szerint fő szabályként szervezetten szállítják a menedékkérőket.

A tavaly őszi gyakorlathoz hasonlóan ismét egyre több migránst indítanak útnak önállóan a különböző zárt befogadóállomásokról nyugat felé – értesült lapunk. Ezek az emberek egy időre az osztrák határnál fekvő körmendi táborba kerülnek, majd onnan gyorsan Ausztriába utaznak. Lapunk helyi forrásai arról számoltak be, hogy emiatt ismét egyre többen vannak az ideiglenes sátortáborban, ahová elsősorban Békéscsabáról, illetve a másik két őrzött szállásról küldik a menedékkérőket.

Szinte kiürültek az állomások, bezár Bicske is

– Az érintetteknek térképet és vonatjegyet adnak, majd mindenféle felügyelet nélkül indítják útnak őket – mondták lapunknak. A zárt táborok elhagyását a létszámadatok is alátámasztják. Míg a keleti határnál fekvő Békéscsabán egy hónapja csaknem telített volt az őrzött befogadóközpont, és 165 ember tartózkodott ott, a napokban mindössze 57-en voltak a táborban. A nyírbátori állomás létszáma 102 főről 53-ra apadt, a legnagyobb őrzött központé, a kiskunhalasi zárt szállásé pedig 427-ről 146-ra.

Kiürítik a bicskei nyitott állomást is, amelyet az év végén bezárnak, ott a korábbi csaknem 400-zal szemben alig 200-an vannak. Viszont a nyugati határnál fekvő Körmenden épült nyitott táborban a korábbi 20-25 helyett 80-100 körüli a létszám annak ellenére is, hogy onnan folyamatosan szivárognak el a menedékkérők. Tavaly egyébként már volt példa arra, hogy az őrzött szállásokról vonaton, egyénileg indították útnak a menedékkérőket, akiket még térképpel is elláttak, de később – részben a tiltakozások hatására – szakítottak ezzel a gyakorlattal, és szervezetten szállították a zártból a nyitott állomásokra a migránsokat.

Ezek kivételes esetek

Lapunk érdeklődésére a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azt közölte, hogy fő szabály szerint szállítják a menedékkérőket,

de kivételesen előfordulhat az útnak indítás is.

A szállítási költséget, esetleg az utazáshoz szükséges menetjegyet pedig a hivatal finanszírozza – tették hozzá. A Magyar Nemzetnek ugyanakkor többen arról számoltak be, hogy nemritkán 5-6 fős csoportokban érkeznek vonaton a migránsok a nyugati határhoz, és erről fotók is láthatók a közösségi oldalakon.

Annak egyébként több oka is lehet, hogy miért szállítják el a migránsokat a zárt táborokból. Őrzött szállásra kerül például az, akinek nem tudják megállapítani a személyazonosságát, de ha közben mégis sikerül, akkor az illetőt átviszik valamelyik nyitott központba. Hasonlóan kell eljárni azokkal, akiknek éppen elbírálják a kérelmét, vagy lejár az az idő, ameddig az őrzött szálláson lehetnek, esetleg óvadékot tesznek le értük, ezért szabadon távozhatnak. Azok a migránsok is zárt táborba kerülnek, akik ügyében még nem született döntés, de tartani lehet attól, hogy az eljárás vége előtt megszöknek, vagy akik a határkerítés megrongálásával bűncselekményt követtek el. A zárt központokból kikerülve viszont a menedékkérők nagy része nyilván minél gyorsabban el akarja hagyni az országot, amit könnyebben meg tudnak tenni akkor, ha egyedül utaznak.

A zárt táborban lévők létszámát az utóbbi időszak tiltakozásai miatt is csökkenthetik. Elsősorban Kiskunhalason fordult elő, hogy kitöréssel fenyegetőztek a menedékkérők, mivel – okkal – attól tartottak, hogy visszaviszik őket Görögországba, ahol először léptek az unió területére. Azzal, hogy a zárt táborok korábbi, mintegy 700 fős létszámát 260 körülire csökkentették, a tiltakozások esélyét is mérsékelni tudták, illetve így jóval kevesebb rendőr kell a tábor környékének biztosításához.

Durvul a helyzet

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az állami televízióban egyébként tegnap arról beszélt, hogy hétről hétre fokozódik a migrációs nyomás Törökország felől, és a migránsok a Balkánon keresztül a magyar határt célozzák meg. A török puccs óta hétről hétre megduplázódik a görög szigetekre érkezők száma, mások pedig a bolgár határszakasz felől indulnak Szerbián át Magyarország felé – közölte Bakondi. Hozzátette: naponta több mint száz az illegális határátlépési kísérletek száma, illetve ugyanennyit már a kerítésnél megakadályoznak a magyar hatóságok. Arról ugyanakkor Bakondi György nem beszélt, hogy vannak olyanok, akiket a határtól számított 8 kilométeren belül sem tudnak elfogni. Az ő számuk hétfőn például 20 volt a rendőrség honlapján közzétett adatok szerint.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »