Újra veszélyben van Sadad szíriai keresztény város

Az ISIS terrorszervezet nagy erejű támadást indított Kelet-Homszban Mahin ellen, amit  főként szíriai keresztény milíciák védtek. A kis települést heves harcok árán az Iszlám Állam ismét elfoglalta. A szomszédos Sadad szír-arámi város ismét a front közelébe került.

Szerda reggel Homsz tartomány keleti részén az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet nagy erejű ellentámadásba kezdett Mahin falunál annak érdekében, hogy elfoglaljon több pontot amit a Szíriai Szociális Nemzeti Párt (SSNP) katonai szárnya és szövetségesei tisztítottak meg az elmúlt három hétben.

Az ISIS támadása a Karaitin-Mahin közötti ellenőrző pontnál kezdődött, ahol megrohamozták a Szíriai Nemzetvédelmi Erők (NDF) Sadad városi egységét; ezekben a tűzharcokban a terrorista csoport elfoglalta az ellenőrző pontot és a közeli dombtetőt, amiről belátható Al-Kariatain ősi szír keresztény város.

A Kariatain-Mahin közötti ellenőrző pont elfoglalását követően az ISIS fegyveresei a szíriai Nemzetvédelmi Erőkkel és a Szíriai Szociális Nemzeti Párt katonai szárnyával vívott heves összecsapás után megszálltak még két dombtetőt a Mahin-Kariatain közötti út mentén.

Hírdetés

Az említett elfoglalt pontoknak köszönhetően az ISIS fegyveresek újra betörtek Mahinba és a Nemzetvédelmi Erőkkel és a Szíriai Szociális Nemzeti Párt katonai szárnyával vívott kemény harc után elfoglalták.

Sadad szír keresztény várost újra veszély fenyegeti miután az ISIS terrorszervezet megszállta a szomszédos Mahin települést.

Korábban a Szíriai Arab Hadsereg 2. Hadosztály, 120. Gépesített Dandárát és az asszír keresztény milíciát, a Gozarto Véderőt kivonták a Mahin-Kariatain között húzódó arcvonalról és visszavezényelték eredeti állásaikba. Az említett alakulatok távozása adta meg a lehetőséget az ISIS terrorszervezetnek az újbóli betörésre.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »