Újra terítékre kerülnek Budapest húsba vágó ügyei

Újra terítékre kerülnek Budapest húsba vágó ügyei

Csütörtökön ismét asztalhoz ülnek a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának tagjai. Az ülésen a budapesti nagyberuházások mellett szó lehet a szolidaritási hozzájárulásról, illetve a Városháza által felvetett újraindítási adó esetleges bevezetéséről is.

Újra ülésezik a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése, amelyről először Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára beszélt az InfoRádiónak, szeptember végén.

„Nagyon sajnáltuk, amikor júniusban, készülve a Karácsony Gergely főpolgármesterré választását követő negyedik közös ülésre, ezt váratlanul, új időpont javaslata nélkül a Városháza lemondta. Azonban újra megkerestük a fővárost, és nagyon örülünk, hogy elfogadták a kormány javaslatát, így október 15-én, a Budapesti Városházán ismét megtartjuk a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát.

Mi közlekedési ügyekben szeretnénk tárgyalni, de természetesen nyitottak vagyunk a Városháza minden napirendi javaslatára”

– fogalmazott.

Az ülése megtartását időközben a főpolgármester is megerősítette az InfoRádió Aréna című műsorában. Karácsony Gergely kedden jelezte, hogy

a tanácskozáson szó lesz a főváros adóbevétel-kieséséről is.

Hírdetés

„A kormánydelegációt Gulyás miniszter úr vezeti. Bizonyos témákban a Tanács olyan előterjesztéseket fog megtárgyalni, ahol szakértői szinten már zajlik az egyeztetés, és ezek fontos ügyek. A fejlesztésekkel összefüggésben azt gondolom, meg fogunk tudni állapodni. Nem magától értetődő számomra, hogy október 15-én ez a kérdés eldől, de ott nekünk mindenképpen ki kell tennünk ezt az asztalra, és nyilván azt reméljük, hogy előbb–utóbb a kormány, illetve adott esetben a parlament, – hiszen az adójogszabályok módosítására is szükséges lehet – meghozza azokat a szükséges döntéseket, amik ahhoz kellenek, hogy a fővárosi önkormányzat ebből a nagyon nehéz helyzetből ki tudjon valahogy keveredni” – közölte Karácsony Gergely.

Az ülésen szó lehet a fővárosi kerékpársávokról is, amelyeket a kormányoldal erősen bírált,

a főváros viszont kitart az elképzelései mellett. Fürjes Balázs szerint be kellene vonni a közlekedés szereplőit mielőtt jelentős változásokat vezetnek Budapesten, emlékeztetve, hogy a főpolgármester a beiktatásakor is azt mondta, hogy ő a részvételiség főpolgármestere lesz, és előzetesen, érdemben megkérdezik a budapestieket, de itt ez a lépés elmarad. „Hiányoljuk, hogy az érintetteket, az autósokat, kerékpárosokat, a Nagykörúton lakolókat bevonva egy érdemi konzultáció történ volna” – ismételte meg.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes viszont úgy látja, a kerékpársávokról szóló döntéseket széles körű felmérés előzte meg. „Több mint 45 ezren kitöltötték azt a konzultációt, aminek keretében meghallgattuk a véleményeket a körút bringasávjaival kapcsolatban. És most is olyan megoldást fogunk bevezetni, ami az iskolakezdéssel megnövekedett forgalmat a legjobban szolgálja” – mondta korábban a politikus.

Liget és Biodóm igen, Galvani-híd nem

Fürjes Balázs eközben a Spirit FM-nek arról is beszélt, hogy a kormány tárgyalni akar a Ligetről is, arra készülnek, hogy kompromisszumos megoldást keressenek a kérdésekre. Az államtitkár szerint a tárgyaláson nem lesz szó a Galvani-hídról, a Biodómról viszont igen. Ezzel kapcsolatban elmondta: azzal, hogy a beruházásra egyszer a kormány már adott 43 milliárd forintot úgy, hogy azt az Állatkert teljesen önállóan felhasználta, a kormány megtette a magáét.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa legutóbb júniusban ülésezett volna, a többi között a Lánchíd ügye is napirenden lett volna, de Karácsony Gergely akkor lemondta az egyeztetést, azóta nem találkoztak a felek.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »