Újra összeállt az exkoalíció?

A régi szép időkben kétharmados többsége volt a parlamentben a szlovák kormánykoalíciónak! Így indultak neki a választási időszaknak. Aztán elkezdtek fogyatkozni. Előbb csak egyesével párologtak el, majd az egész SaS hagyott ott csapot-papot, Matovičot. Odáig fajult a dolog, hogy Sulíkék nem csak elhagyták a kormányt, hanem meg is buktatták rendesen. 

Most viszont úgy tűnik, hogy rendezték soraikat, megint úgy néznek ki, mintha szót tudnának érteni egymással, közösen döntenek önfelszámolásuk végleges időpontjáról. Előbb az alkotmánytörvény módosításában egyeztek meg, hogy lehessen előrehozott választásokat tartani az országban, majd állítólag arról is exkoalíciós megegyezés született, hogy a választások időpontja szeptember 30-án legyen.

Ezt a dátumot azért még egy kicsit lebegtetni hagyják jövő hét keddig. Csütörtökön este, mint akik jól végezték dolgukat, befejezték a 78. ülést és megállapodtak, hogy jövő héten kedden 17 órakor fognak szavazni a végleges időpontról.

Milan Vetrák (OĽANO), a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke ki is jelentette, hogy az ellenzék gyorsan felejtse el az általuk javasolt májusi vagy júniusi előrehozott választási időpontokat, mert a szeptemberi időpont a volt kormánypártok kompromisszumos megállapodása és punktum. Ugyanis a Smer május 27-ét javasolt, a Hlas pedig június 24-ét tűzte ki célul. Tehát egységesebbek ebben a kérdésben az egykori koalíció pártjai, mint az ellenzék. Legalábbis Pellegrini nem akar ebben a fontos kérdésben egy húron pendülni Ficoval.

Érdekes a legfőbb közjogi méltóságok hozzáállása a választások időpontjához! Zuzana Čaputová köztársasági elnök véleményét már régebben ismerjük, ő még ebben a félévben szerette volna a népét az urnák elé hajtani.

Vajon mihez kezd, ha a parlamentben ennek ellenére mégis a szeptemberi időpont mellett döntenek a képviselők? Anyapártjának, a Progresszív Szlovákiának a közvéleménykutatók szerint jelenleg igencsak jól áll a szénája…

Hírdetés

Boris Kollár (Sme rodina) álláspontja a szavazás időpontját illetően ugyanolyan, mint a politizálása: semmilyen! Ők minden alternatívát hajlandók megszavazni, nekik teljesen mindegy, hogy májusban, júniusban vagy szeptemberben lesznek a választások. Hadd lássa minden választópolgár a párt kompromisszumkészségét, hadd lássa a többi párt is, hogy ők nincsenek ellenük, és bármi is lesz a választások kimenetele, rájuk mindenben lehet számítani mindenféle kormányban, készségesen lefekszenek bárkinek.

Eduard Heger miniszterelnök is azzal igyekezte bizonyítani kvázi pártfelettiségét, hogy neki is mindegy, mikor választ a nép, illetve mossa kezeit!

Ez a képviselők döntésén múlik, ők jogosultak arról dönteni, hogy mikor lesz az előrehozott választás. Az ő kezükben a döntés. Számomra lényegtelen a dátum, alkalmazkodok. Ha június, akkor június, ha szeptember, akkor szeptember, elfogadom a döntésüket”

– szögezte le, bár hozzátette, hogy reálisabbnak tartja a szeptember 30-ai dátumot.

A legmeglepőbb viszont Sulíkék magatartása! Ők kezdeményezték és végig is vitték a parlamentben a kormány leváltását tavaly decemberben, akkor nagyon sürgős volt nekik, most pedig mellszélességgel hozzájárulnak az előrehozott választások későbbi, szeptember 30-ai időpontjához. Akkor sürgős volt, most már nem annyira?

Viszont a képviselők tovább üldögélhetnek a parlamentben, közben pedig helyezkedhetnek és kampányolhatnak is szépen szerte az országban. Nyáron elkezdődik az igazi választási kampány, akkor úgyis szabadságolnak, nem kell még üldögélniük se az országházban! Verbálisan viszont egyesek már el is kezdték a kampányt: Matovič radikálisan csökkenteni akarja 6 ezerről 2 ezerre a parlamenti képviselők fizetését, a Sme rodina pedig ingyenessé tenné az iskolai étkeztetést minden diáknak. Ígéretekben most sem lesz tehát hiány, aztán pedig jöhet a nemulass!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »