Újra megtörténik: rendhagyó jelenetek a budapesti reptéren

Újra megtörténik: rendhagyó jelenetek a budapesti reptéren

Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án – hívta fel a figyelmet Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár.

Az adásban emlékeztettek arra, hogy ez már a második „flashmob” és „pop-up” jellegű, meglepetésszerű rendezvény a repülőtéren az augusztus 20-i programok után, amelyekre – mint az államtitkár a TV2 Mokka című műsorában felidézte – nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett.

Szerdán Liszt Ferenc születésének évfordulója, csütörtökön pedig az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából láthatóak a programok – mutatott rá Kiss-Hegyi Anita, hozzátéve, hogy szerdán 15 órától estig óránként, a reptér különböző pontjain a Zeneakadémia és a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói, például zongoraművészek és néptáncosok várják majd az utasokat.

Hírdetés

Arra is kitért, hogy a kezdeményezés célja, hogy a fiatal magyar tehetségek megjelenhessenek a repülőtér napi hatvanezres, folyamatosan cserélődő utasközönsége előtt, valamint az, hogy az utazókat kulturális élmény várja akár az érkezésük, akár a várakozásuk idején.

Mint elmondta, a repülőtérrel közös együttműködésből hagyományt csinálnak, és szeretnék, hogy a magyar kultúra minden szegmense képviseltesse magát. A későbbiekben várható még jazz, könnyűzene, kortárs tánc és felolvasás is például advent idején vagy a magyar kultúra napján.

Ami a helyszíneket illeti, a repülőtér mellett vasútállomásokon és kikötőben is készülnek hasonló eseményekkel, legközelebb például november 8-án a Keleti pályaudvaron terveznek ilyet, ahol cirkuszművészeti bemutató is várható – közölte Kiss-Hegyi Anita.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »