Újra létrehozták a „román parcellát” / FRISSÍTVE: Reakciók (Úzvölgye)

Újra létrehozták a „román parcellát” / FRISSÍTVE: Reakciók (Úzvölgye)

Szombaton délután 150 fakeresztet helyeztek ki Úzvölgyében a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet hívei, Mihai Tîrnoveanu, a szervezet vezetője pedig bejelentette, hogy a héten tárgyalást folytat a védelmi minisztériummal a „román parcella” hivatalossá tétele ügyében.

Mihai Tîrnoveanu és társai szombaton 14 óra körül buszokkal érkeztek meg a Hargita és Bákó megye határán található katonatemetőhöz. A 100-150 résztvevő 150 fakeresztet vitt magával, melyeket a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyére állítottak fel. A csendőrség és rendőrség nagy erőkkel volt jelen a helyszínen, de nem avatkoztak közbe.

Marian Stan csendőrkapitány, a Hargita megyei csendőrség szóvivője elmondta: a csendőrök azért voltak a helyszínen, hogy biztosítsák „a rendet” és a részvevők testi épségét. „Ha történik valami törvényellenes, akkor azt utólag kivizsgáljuk, és a felelősöket megbüntetjük” – jelentette ki. Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a rendőrök csupán a csendőrök munkáját segítették, az események az utóbbiak hatáskörébe tartoznak.

A Nemzet Útja aktivistáival egy ortodox pap is volt, aki megáldotta a kereszteket, majd 150 román katona nevét is felolvasták. A résztvevők három román zászlót is kifüggesztettek a temető kapujára, később pedig egy nagyobb, 5-6 méteres fakeresztet is a helyszínre vittek, és azt is felállították.

Fotó: Maszol

A helyszíni felvételek szerint a kapura korábban kifüggesztették Csíkszentmárton pénteki önkormányzati döntését a területén található temetők szabályzatáról és a megszegéséért kiróható bírságokról, de a román aktivistákat ez nem gátolta meg az akcióban. A Hargita megyei önkormányzat közlése szerint a bírság felső határa 2500 lej.

A szombati keresztállítás végére Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának az elnöke is a helyszínre érkezett feleségével, és csendőri védelem alatt a magyar katonahősöknek állított emlékműnél imádkoztak. A tanácselnök már korábban közölte, hogy ügyészségi feljelentést tett Mihai Tîrnoveanu ellen uszítás, rongálás és birtokháborítás miatt. A csíkszeredai bírósági ügyészséghez címzett feljelentést közösségi oldalán is megosztotta.

Hírdetés

Mihai Tîrnoveanu szerint a keresztek felállítása nem törvénytelen, mivel ezek nem építmények, nem szükséges építkezési engedély a kihelyezésükhöz. Azt állította, hogy egy 1985-ből és egy 1988-ból származó irat is bizonyítja, hogy az úzvölgyi sírkertben román katonákat is eltemettek. „Ezek nem cetlik vagy kifestősök, hanem a román hadsereg iratai, melyeket a román védelmi minisztérium bocsátott ki abban az időszakban” – mondta Târnoveanu. Az esemény lezárásaként bejelentette, hogy októberben mindenik keresztre nevet függesztenek ki.

Hozzátette: ha a csíkszentmártoni önkormányzat eltávolítja a kereszteket, újakat tesznek helyettük, és ha bíróságon támadják meg a szombati akciót, ők is pert indítanak a község által korábban állított keresztek ügyében.

Mihai Tîrnoveanu elmondta, hogy július 13-án fogadják a bukaresti szaktárca képviselői, miután egy korábbi petícióban kérte az úzvölgyi katonatemető „román parcellájának” hivatalossá tételét. Kijelentette, hogy a hősök kultuszáért felelős hatóság engedélyét is kérni fogja a szombaton kihelyezett fakeresztekhez.

Fotó: Inquam Photos / Beliczay László

 

Reakciók

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere tegnap az ügy kapcsán kijelentette: a község területén található temetők szabályzatának megszegésére hivatkozva készülnek feljelentést tenni a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet aktivistái ellen. Elmondása szerint, amikor június 30-án találkoztak a Bákó megyei hatóságokkal, a védelmi tárca államtitkári szinten képviseltette magát, és megegyeztek, hogy megpróbálják végérvényesen rendezni a kérdést azon nemzetközi egyezményeknek megfelelően, amelyeket a román hadisírgondozó intézet folytat a magyar, a német és az orosz hatóságokkal, miután ezen nemzetek katonái vannak eltemetve a sírkertben. A polgármester úgy érzi, a helyzet súlyossága miatt a védelmi minisztériumnak kellene végleges megoldást találnia.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is határozottan elítéli az újabb törvénytelen keresztállítást. „Mélységesen csalódottak vagyunk amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet mindössze ennyit ér Romániában” – írták. Közölték: hírlevelükben értesíteni fogják a nemzetközi szervezeteket a történtekről, és megteszik a szükséges jogi lépéseket. „Elítéljük a román hatóság azon lépését, hogy a nyilvánvalóan törvénytelen akciót nem akadályozták meg, hanem cinkos módon hagyták a temetőt újfent meggyalázni” – fejtették ki.

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök is kifejezte sajnálkozását amiatt, hogy a nagy erőkkel jelenlévő csendőrség vagy a rendőrség nem akadályozta meg a törvénytelen akciót.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »