Újra le kell dolgozni a segélyt

Újra le kell dolgozni a segélyt

Májustól ismét meg kell dolgozni a szociális segélyért. Az állami támogatás nem jár „ingyen”, csak az utóbbi időben a koronavírus miatt szünetelt a közmunka.

Mintegy hét évvel ezelőtt úgy módosultak az anyagi szükséghelyzetben levőknek jóváhagyható szociális segély kifizetésének a feltételei, hogy a támogatásért azóta meg kell dolgozni, és aki ezt elutasítja, azt az összeg lefaragásával büntetik. Havonta 32 órányi közmunkáról van szó, amelyet valamilyen önkéntes munka vagy községi szolgáltatás keretében kell ledolgozni. A munkát elsősorban a község, a polgármester adja, de civil szervezetek, kórházak is biztosíthatják. Ha valaki betegség miatt vagy más objektív okból nem vesz részt a közmunkán, de erről megfelelő igazolása van, nem kurtítják meg az összeget. Ha viszont csaláson kapják, nem tartja be a kezelőorvosa utasításait, elhagyja az otthonát stb., lefaragnak az állami támogatásból, vagy teljesen leállítják a kifizetését.

Négytagú család

A különböző támogatásokból egy négytagú család havonta mintegy 446,60 euróra számíthat. Az anyagi szükséghelyzetben levőknek jóváhagyható szociális segély alapösszege egy 2 felnőttből és 2 gyermekből álló család esetében 176,40 euró. Ha egyik szülő sem hajlandó ledolgozni a juttatást, levonnak fejenként 67,80 eurót, és nem kapják meg az aktivációs hozzájárulást sem. Ez utóbbi fejenként havi 69,40 vagy 138,70 euró lehet. A magasabb összeg annak jár, akinek van valamilyen munkája, és ezért legalább a minimálbérnek megfelelő jutalmat kap. Aki dolgozik valahol, annak vagy egyáltalán nem kell elvégeznie a 32 óra közmunkát, vagy kevesebbet szabnak ki – minden eset egyedi elbírálású. Az alacsonyabb aktivációs hozzájárulást annak fizethetik ki, aki szerepel a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, és részt vesz valamilyen továbbképzésen, elvégzi a kiszabott közmunkát, esetleg máshol vállal önkéntes tevékenységet.

A család minden kiskorú gyermekre 19 eurót kaphat, vagyis két gyermek esetében ez 38 euró. Jogosultak lehetnek lakhatási támogatásra is, ami többtagú háztartás esetében 93,40 euró. Ha a szülők elutasítják a közmunkát, levonnak a segélyből (2 felnőtt esetében 135,6 eurót), illetve megvonják az aktivációs hozzájárulást, és bár megmarad a lakhatási, valamint a gyerekek után járó támogatás, a család szociális támogatásokból befolyó havi bevétele 446,60 euróról hirtelen 172,20 euróra apadhat.
 

Karantén alatt

A koronavírus-járvány miatt foganatosított korlátozások alatt és az elrendelt karantén miatt hónapokig eltekintettek a 32 óra közmunkától, miközben a szociális segélyt teljes összegben kifizették. Mivel javult a járványhelyzet, enyhültek a különböző korlátozások, a kormány átértékelte a közmunkával kapcsolatos enyhítéseket, és úgy döntött: ismét meg kell dolgozni a segélyért. Május 1-jétől már nem folyósítják az ún. covidos védelmi hozzájárulást, amelyet azért vezettek be, mert a karanténintézkedések miatt a közmunka szervezője nem volt képes biztosítani megfelelő munkát.

Pandémiás gyes

Hírdetés

A kabinet jóváhagyta az ún. pandémiás gyermekgondozási segély bevezetését, ami lényegében a rendes gyes folyósításának a meghosszabbítása azok számára, akik gyermeke már betöltötte a 3. életévét (illetve 6. életévét, ha rossz egészségi állapotú gyermekről van szó), és a családnak nincs más bevétele. A juttatást visszamenőleg is el lehet intézni.

Áprilisban több olyan személyt tartottak nyilván, akiknek a pandémiás gyest az ápolási díj kiegészítéseként fizették ki. „A kiegészítésre azok szereztek jogosultságot, akik esetében a jóváhagyott ápolási díj alacsonyabb volt a pandémiás gyesnél” – magyarázta Michaela Slivková Kirňaková, a munkaügyi hivatal szóvivője. A vonatkozó hatályos kormányrendelet garantálja, hogy azok a szülők, akiknek áprilisban a gyesnél magasabb ápolási díjat folyósítottak – ugyanis az ápolási díj a szociális biztosításról szóló norma módosítása miatt a napi kivetési alap 75%-ára emelkedett –, a következő hónapokban, a későbbiekben ne veszítsék el a jogosultságot a pandémiás gyesre.

Konkrét példa

Kovács Julcsi 2021 januárjában 3 éves lett. Édesanyja ebben a hónapban kapta meg az utolsó hagyományos – nem pandémiás – gyest. Az anyukának részmunkaidős szerződése van, és a kislányt nem helyezhette el óvodában. Jogosult volt havi 300 euró ápolási díjra. Mivel előtte 370 euró gyest kapott, az ápolási díjat kiegészítették 70 euróval. Áprilistól változott a szociális biztosításról szóló norma, emelkedett az ápolási díj, és Kovács anyukának a Szociális Biztosító 370 eurónál többet utalt át, ezért megszűnt volna a jogosultsága a pandémiás gyesre. A kormányrendeletnek köszönhetően azonban áprilisban Julcsi édesanyjának nem nyújtottak gyest, de májustól, amikor már ismét teljesítette a feltételeket, újból jogosult a támogatásra.

SOS-dotáció

Az SOS-dotációt azok számára vezették be, akik a koronavírus-járvány kapcsán kialakult válsághelyzetben elveszítették az állásukat, bevétel nélkül maradtak, és nem jogosultak támogatásra az Elsősegély+ nevű program alapján. Az SOS-segély összege fejenként 300 euró havonta, igényelni az állandó lakhely szerint illetékes munkaügyi hivatalban kell.

Áprilistól új támogatást vezettek be: a várandós nők az SP-től az anyasági szabadság kezdetéig terhességi támogatásban részesülhetnek. Feltétel, hogy az igénylőnek az elmúlt két évben legkevesebb 270 nap biztosítási időszakkal kell rendelkeznie, és igazolni kell, hogy elkezdődött a terhesség 13. hete. A juttatás a napi kivetési alap (bruttó bér) 15%-a, legkevesebb 215,50 euró havonta. A támogatás felső határát 2184 euró bruttó fizetésből számolják ki.

Tekintettel arra, hogy a terhességi támogatásra és az SOS-dotációra is a betegbiztosítási viszony alapján szerezhetünk jogosultságot, normális körülmények között a kettő összeegyeztethetetlen, egyszerre nem folyósíthatják. A koronavírus kapcsán kialakult helyzet miatt azonban a kormány lehetővé tette, hogy a terhességi támogatásban részesülő hölgyek SOS-dotációban is részesülhessenek. Visszamenőleg április 1jei dátummal is igényelhetik.

A várandós főiskolai hallgatók és a középiskolák nagykorú diákjai havi 200 euró terhességi ösztöndíjat intézhetnek, amit az iskolájuk folyósít, így annak semmi köze az SOSdotációhoz.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »