A Szent Korona a magyar államiság jelképe. Különleges szerepet töltött be történelmünk során és különbözik minden más hasonló műtárgytól. Ez az ezeréves kincs magán viseli történelmünk nyomait, viszontagságait, annak tanúja. Sokfajta elképzelés született a keletkezéséről, ami mindmáig vita tárgyát képezi. Történészek, papok, ötvösök, művészettörténészek, fizikusok végeztek kutatásokat, méréseket, rögzítettek adatokat, magyarázták keletkezését és jelképeit.
Bethlen Gábor idejében Kassán is őrizték rövid ideig a koronázási jelvényekkel együtt, s 1621. május 14-én szemlélték meg azt. Most, több mint négy évszázad után a kassai közönség ismét „megszemlélhette”.
Németh Zsolt fizikus, kutató, a Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája című frissen megjelent 179 oldalas könyv szerzője november 13-án, csütörtökön, a magyar nyelv napján a koronakutatás izgalmas kérdéseit ismertette a kassai MaJel Rovásban. Már a könyv címe is ellentmond annak, amit a Wikipédián olvasunk róla:
„A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben [kiemelés tőlem] megmaradt beavató koronája.”
Németh ugyanis ennek ellentmond. Előadásában a következő kérdésekre tért ki. 1. A Szent Korona legsúlyosabb, pánttöréssel járó sérülései, 2. Cserélt ékkövek és gyöngyök; 3. Révay Péter koronaőr koronaleírása és annak megbízhatósága; 4. A keltező értékűnek tartott Dukász Mihály-zománckép koronára kerülésének ideje.
A szerző (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Az előadó azután elővette a különböző időpontokban keletkezett leírásokat és rajzokat, majd fényképeket is. Kazinczy Ferenc megfigyelését 1792. június 6-án rögzítette: „Az egyik ágot erőszakos nyomás, vagy véletlen eset ketté törte, úgy hogy az mostan dróttal vagyon összeszorítva. Igen helyesen lehet látni ezt a’ megpattanást a’ Schauff rajzolatján.” Tehát 1792-ben még csak egy pánt volt áttörve.
A Szent Koronát Szemere Bertalan miniszterelnök 1849. augusztus 22-én Orsovánál elásta. Miután a császári szervek azt 1853. szeptember 8-án megtalálták, a Dunán szállította az Albrecht hadigőzös. Budafok környékén 1853. szeptember 15-én megvizsgálták. A hivatalos jegyzőkönyv szerint: „Három rubin ki van törve belőle, ebből kettő megtaláltatott, egy nem, az egyik lecsüngő láncocska le volt szakadva és külön becsomagolva a ládában találtatott”. Ezt igazolja Johann Kempen von Fichtelstamm altábornagy, az osztrák Rendőrhatóság vezetője: „A Korona néhány követ leszámítva, teljesen sértetlen volt [az 1853. szeptember 8-ai megtalálás után]”. Franz Bock 1857-ben készített rajzokat róla.
A szerző könyvében 49 tételben sorolja föl a Szent Koronán igazoltan megtörtént, többnyire szűk időhatárok között keltezhető átalakításait.
22 tételben veszi számba azokat a zománcképeket, ékköveket és gyöngyöket, amelyek hiányoznak a koronánkról, és ugyanannyiban az ezeket helyettesítő pótlásokat. Kimutatta, hogy két helyen a pótlások pótlását találta. „Az átalakítások felderítése egy krimi izgalmasságával felérő folyamat volt, s ebben a könyv olvasói is részesülni fognak” – ígéri.
Szembetűnően eltér az ékkövek és gyöngyök rögzítése a pártázaton, az abroncs hátsó felén és a csüngőkben. A gyöngyrögzítések közül viszont 14 azonos, Németh szerint ezek eredetiek lehetnek, esetleg ezek a legkorábbiak. A csüngőkben több ékkő lötyög, ezeket cserélték. A kötet ezeket a megállapításokat részletesen elemzi. Ezért nem könnyű olvasmány.
Révay Péter koronaleírását, annak pontosságát többen kétségbe vonták. Németh ezt is górcső alá vette. A korona szerkezeti elemeivel kapcsolatosan 20 megállapítás olvasható ki az evangélikus koronaőr munkájából. Ezek közül 14 teljesen igaz, 4 állítás kisebb pontatlanságot tartalmaz, egy téves és az egyik igazságtartalma nem állapítható meg. Egyes kutatók kétségbe vonták, hogy Révay Szűz Mária ábrázolását látta. Pedig Berger Illés, Révay kortársa leírása megerősítette azt: ő is Szűz Máriát látta a Koronán!
A szerző kategorikusan kijelentette, hogy semmi sem támasztja alá azt az elképzelést, hogy Dukasz Mihály képe eredetileg is a koronát díszítette. Ez azért fontos megállapítás, mert ennek alapján állapították meg a korona korát.
A három uralkodókép szereplése a koronán csak 1790-tól igazolható! Révay és Berger Illlés Szűz Mária képét említi ennek helyén. A császárkép más kéz alkotása, mint az abroncs eredeti képei. Annak arányrendszere nem illik bele az eredeti képekébe. Néhány korábbi ábrázoláson a helyén levő zománckép belefér a keretébe a hátsó oromzaton. Dukászé kilóg! Ugyanúgy fölfelé túlnyúlnak a képeket hordozó aranylemezen is. Az, hogy nem illenek bele a keretükbe, egyértelművé teszi, hogy „nem az eredeti zománcképegyütteshez tartoztak.” (27. o.) A pántokon található apostolképen és a két Pantokrátor-ábrázoláson az öltözék eséséből eredő redők megjelennek a Korona összes alakos zománcképén, az uralkodóékon viszont hiányoznak. De más különbségek is megfigyelhetők ebben a vonatkozásban.
Az a vélemény sem tartható, hogy az abroncs (a görög korona) Bizáncban készült volna, David Buckton szerint, a bizánci zománcművészet nem volt képes ilyen minőségű képeket készíteni, így ott nem készülhettek!
Az előadást követő beszélgetés során Németh leszögezte, az, hogy a koronát két részből állították volna össze, nem tartható, mert a pártázat (corona latina – latin korona) önmagában képtelen volt megállni az abroncs (corona graeca) nélkül, összeomlott volna.
A figyelő közönség (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Csomor Lajos ötvös, aki több munkájában is foglalkozott ezzel az értékes műtárggyal, világosan fogalmaz: „A Magyar Szent Korona keresztpántja mindig is [a] korona keresztpántja volt, és a Magyar Szent Korona abroncsához készült – soha nem is díszített más tárgyat.
A Magyar Szent Korona egységesen tervezett és kivitelezett aranyműves alkotás.” (Csomor Lajos: A Szent Korona Titka, 1994, 3. o.)
Sokan abból indultak ki, hogy koronánkon latin és görög felirat van, ezért az két részből állt össze.
Szigeti István ezt cáfolja. „A többnyelvűség használata a latin egyházak élő gyakorlata napjainkban is, arról nem is beszélve, hogy ünnepélyes pápai miséken az evangéliumot minden esetben latinul és görögül is felolvassák. (A római Szent Péter-bazilikában a kupola körszalagján is kétnyelvű – latin és görög – feliratot találunk.)” (A Szent Korona titka, 1995, 42.) Szigeti ebben a munkájában egyébként Koronánkat örmény munkának tartja, mely 304–308 között készülhetett.
Nem áll módunkban a szerző érveit teljességében áttekinteni, csupán fel kívántuk hívni erre az értékes munkára a figyelmet. De azért vizsgálatainak summáját adhatjuk. Révay Péter 1613-as koronaleírása hitelt érdemlő. Dukász Mihály császár képmása valamikor 1608–1790 között került a Koronára. (Papp Gábor művészettörténész szerint, erre II. József idejében került sor.) A Korona koránt sincs eredeti állapotában. (Vö. a Wikipédia állításával!) Több zománcképet, ékkövet és gyöngyöt lecseréltek rajta és számos sérülés érte. Köztük három pántáttöréssel járt. Ezek közül kettő a 19. század folyamán történt.
A szerző munkájának első kiadása 2010-ben látott napvilágot. Azóta újabb kutatási eredmények születtek. Mivel ez a magyarság legbecsesebb nemzeti kincse, elsőrendű fontosságú, hogy „keletkezéséről és történetéről minél alaposabb és pontosabb ismeretekkel rendelkezzünk” (7.), valamint azzal, milyen üzenetet sugároz. „Olyan kutatók munkáit is figyelembe veszem és idézem, akikről a fővonalbeli kutatás nem hajlandó tudomás venni, holott értékes észrevételekkel járultak hozzá ahhoz, hogy minél többet tudjunk a Szent Koronáról.
A dedikálás (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Számomra – miként a témával foglalkozó többi műszaki és természettudományos végzettségű kutató számára is – egyértelmű, hogy a Szent Korona tervezett alkotás, a művészettörténészek számára viszont nem.” (uo.)
„A Szent Korona történetét – beleértve a létrejöttéét is – teljesen új alapokról kiindulva, a prekoncepciókat sutba dobva kellene megírni, mert azok egyre jobban akadályozzák az előrelépést a kutatásban. E kötet ehhez kíván hozzájárulni.” (8.) A műszaki-természettudományos végzettségű szakemberek és az aranyműves és ötvös mesterek megkérdőjelezték az uralkodó álláspontot. „Az újonnan belépők nézetei sokszínűek, egymással is szakmai vitában állnak, így nincs egységes álláspontjuk, amely dogmává merevedhetne.” (9.)
Ha a bennfentes „kutatók a Korona iránti alázattal, szakmai gőg nélkül, udvariasan és tárgyszerűen cáfolták volna a téves felvetéseket és elismerték volna a helyénvalókat, akkor ma előbbre tarthatna a még nagyszámú nyitott kérdés tanulmányozása.” (9.)
„A történészi-művészettörténészi kört a legcsekélyebb mértékben sem zavarja azóta sem, hogy ez a bizonyítottság állapotának átlépésével történt, s hogy a szakmai-műszaki vizsgálatok a fennálló nézetrendszerrel ellentétes eredményeket hoztak. E kötet egyik célja éppen az, hogy rendet teremtsen a sokféle nézet között, de cáfolja azokat, amelyeket tényként tüntetnek fel, holott híján vannak a bizonyítottságnak.” (9-10.)
Rokonszenves célkitűzés. Kívánjuk a szerzőnek, hogy sikerrel járjon. De ehhez kutatói alázat is szükségeltetik, hogy akik tévedtek, ezt készséggel elismerjék és ne csináljanak belőle presztízskérdését. Ugyanis egy kutató sem állíthatja, hogy nem tévedhet.
Végezetül azonban egy kritikus megjegyzést kell tennünk. A szerző ugyanis a következőket írja: „A Szent Korona tetején a Teremtő Atya, elől Krisztus, a Fiú, hátul pedig a Boldogságos Szűzanya ábrázolása szerepelt. Az, hogy e három kiemelt méretű és elhelyezkedésű képen éppen ők, a három legfontosabb isteni [!] személy szerepel, arra utal, hogy a tizenkilenc alakos zománckép egy összefüggő képi program elemeit alkotja.” (159.) Megítélésünk szerint, nem létezik ilyen formában ’három legfontosabb isteni személy’. A Szentháromságot az Atyaisten, a Fiúisten és a Szentlélek alkotja. Amerikai katolikusok kezdeményezése nyomán évekkel ezelőtt megpróbálták Szűz Máriával bővíteni a Szentháromságot Szentnégyességgé, de nem jártak sikerrel. Mária ember volt, nem isteni személy.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
