Újra kell gondolnunk küldetésünket – Egyházmegyei papi lelkigyakorlatot tartottak Székesfehérváron

Újra kell gondolnunk küldetésünket – Egyházmegyei papi lelkigyakorlatot tartottak Székesfehérváron

A Székesfehérvári Egyházmegye papjait idén is a székvárosba, a Szent Gellért Tanulmányi Házba várták július 31. és augusztus 3. között nyári lelkigyakorlatra, ahol a napi elmélkedések, beszélgetések vezérfonalát Spányi Antal főpásztor felkérésére Beran Ferenc kanonok, Esztergom-budapesti egyházmegyei spirituális vezette.

A hét során az előadások abban erősítették meg a lelkipásztorokat, hogyan találják meg újra és újra az utat az Istennek átadott életben, a másokért végzett szolgálatban.

A lelkigyakorlaton szó esett arról, hogy a mai változó világban a papnak újra kell gondolnia küldetését. Beran Ferenc alapgondolatul János evangéliumából Jézus imáját választotta az apostolokért. Kiemelte, hogy a papnak is imádkoznia kell a rábízottakért, és másokért kell élnie, ami megnyilvánul prófétai tevékenységében, igehirdetésében, áldozatbemutatásában is.

Azt is hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az Egyház a béke hírnöke legyen, hiszen a béke Isten ajándéka, és nem a tárgyalóasztalok mellett kötött megegyezés eredménye. „Gondolkodhatunk arról, hogy az igazságot hogyan képviseljük, de amíg a lelkünkben nincs béke, addig nem tudjuk hitelesen képviselni az evangéliumot. Hiába ismerjük fel az igazságot és próbálunk igazságosak lenni, belső béke nélkül, amely Isten ajándéka, ezt nem tudjuk teljesíteni” – hangzott el az előadásban.

Hírdetés

A papi szolgálatot megerősíti a papok közösségének egysége is – emelte ki, ezért a presbitérumról, vagyis arról a zsinati gondolatról is beszélt, hogy a püspök a papjaival egy közösséget hoz létre, amelyben kölcsönösen egymásra szorulnak és megerősítést várnak egymástól. Erre a belső egységre különösen is fontos odafigyelni és sokat kell imádkozni egymásért.

A székesfehérvári papi lelkigyakorlaton mindennap alkalom volt a közös szentmiseáldozat bemutatására, a közös imádságra, és természetesen a pihenésre is. Beran Ferenc a záró szentmisén hálát adott az együttgondolkodásért, és elmélkedésében Máriáról, az Egyház Anyjáról beszélt, akitől a legtöbbet tanulhatják a papok a Krisztus-követésben.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »