Újra kell gondolni Európát!

Újra kell gondolni Európát!

A Jobbik szerint a görög választás megmutatta, az Európai Unió beteg, hiszen mind az illegális bevándorlással, mind pedig a pénzügyi válsággal nem tud megbirkózni.

A Jobbik nagy örömmel fogadta a hétvégi görög népszavazás eredményét, főképpen úgy, hogy a média által sugallt előzetes várakozással szemben született meg ez az eredmény, amely azt sugallta, hogy fej-fej mellett vannak az igenek és a nemek – mondta Gyöngyösi Márton hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a médiának és a nyugati propagandának is egy jókora pofont adtak a görög választók, azzal, hogy egy határozott nemmel elutasították a hitelezőknek és a pénzügyi háttérhatalom intézményeinek zsarolását. 

A görögök a hétvégén úgy döntöttek, hogy egy nehéz és rögös utat választanak, elutasítják a bukott, neoliberális gazdaságpolitikát, azt amelyet ráadásul jól ismerünk az elmúlt évekből, hiszen nekünk is kijutott belőle – tette hozzá Gyöngyösi, aki szerint 

ez a politika azt sulykolja, hogy megszorításokkal, a nemzeti javak privatizálásával, liberalizálással, és az állami struktúra decentralizálásával megmenthető egy ország helyzete. 

Hírdetés

Jól tudjuk – folytatta –  hogy a jelenlegi válság köszönhető a görög gazdálkodásnak és politikai elitnek is, de nagyon-nagy mértékben hibáztatható a válságért az a neoliberális gazdasági recept, amit a nemzetközi hitelezők ráerőltettek az országra.

Ez a jelenlegi válság és a görög választás azt is bemutatta, hogy az Európai Unió beteg, hiszen a jelenlegi két legakutabb problémával, így az illegális bevándorlással, és a pénzügyi-gazdasági válsággal nem tudnak megbirkózni. Nincsen válaszuk ezekre a kihívásokra – mondta.

A görögök nem kérnek a birodalomépítésből, hanem a saját útjukat akarják járni. A Jobbik nagyon hasonló javaslatot fogalmazott meg korábban:

meg kell kérdezni a magyar embereket és Európa népeit, hogy az Európai Uniónak milyen jövőt szeretnének. Ebben a központosított, föderalisztikus, birodalmi logika mentén kialakított struktúrában szeretnének élni, vagy pedig a Nemzetek Európájában, amelyben az emberek saját maguk dönthetnek a saját sorsukról. Ezért javasoltuk azt, hogy éppen itt az ideje annak, hogy a magyar emberek újra megfogalmazhassák az uniós tagsággal kapcsolatos tapasztalataikat, az alapszerződéssel kapcsolatban módosításokat foganatosíthatnak.

A Jobbik a hétvégi referendumot is arra szeretné felhasználni, hogy felhívja a figyelmet arra itt az ideje annak, hogy az Unió letérjen a kamikaze pályáról, és még mielőtt Nagy-Britannia távozna az Unióból, újragondolja az Európai Unió struktúráját, visszatérjen arra az útra, amire az alapító atyái fektették ezt a közösséget: nem egy diktatórikus birodalom, hanem a nemzetek Európájának irányába tart.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »