Újra hazai kézbe venné a légvédelmet a kormány

Újra hazai kézbe venné a légvédelmet a kormány

Robert Kaliňák, a Smer második embere belügyminiszterként működött Robert Fico kormányaiban. Malina Hedvig összefirkált blúzával a kezében megtartott sajtótájékoztatója nehezen felejthető, mint ahogy „emlékezetes” a dunaszerdahelyi szurkolóverésre adott indoklása is.

Fico negyedik kormányában a védelmi tárcát kapta, azt talán a Smer elnöke is érezte, hogy a Belügyminisztérium túlzás lett volna, annál is inkább, hogy a koalíciós tárgyalások során ezt a minisztériumot a Hlas kapta…

A gyorsan változó biztonsági környezet Európában és a környező térségben megfelelő kormányzati beavatkozást igényel a Szlovák Köztársaság fegyveres erőinek felkészültségének javítása érdekében az új és folyamatos biztonsági kihívásokra”

– kezdődik a kormányprogram védelempolitikáról szóló része.

Hírdetés

A kormányprogram szerint az ukrajnai háborúnak a rendelkezésre álló információk szerint nincs katonai megoldása. Ezért a kormány a tűzszünet azonnali érvényesítését és a béketárgyalások megkezdését tartja az egyetlen helyes megoldásnak.

A kabinet is belátja, hogy a katonai életpálya a jelenlegi gazdasági környezetben csak az ország bizonyos régióiban tud vonzó lenni. Ennek politikailag korrekt megfogalmazása így hangzik: „A védelmi rendszer egyetlen pótolhatatlan eleme a hivatásos katona. A fegyveres erők modernizálása és fejlesztése során a kormány a fő hangsúlyt a munkaerő védelmére helyezi.”

Rövid távú prioritások

Közép távú prioritások

Hosszú távú prioritások

Robert Fico negyedik kormányának kormányprogramjáról írt összes cikkünket erre a linkre kattintva érhetik el.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »