Újra felszentelték a földrengés után újjáépített norciai Szent Benedek-bazilikát

Újra felszentelték a földrengés után újjáépített norciai Szent Benedek-bazilikát

Október 31-én, pénteken Renato Boccardo spoleto-norciai érsek újra felszentelte a 2016-os földrengés során szinte teljesen elpusztult, mostanra újjáépített bazilikát. Az eredeti pompájában helyreállított norciai Szent Benedek-bazilika ünnepélyes újranyitása alkalmából XIV. Leó pápa Pietro Parolin bíboros aláírásával üzenetet küldött.

„Leó pápa lélekben részt vesz ezen a jelentős eseményen, osztozik annak örömében, hogy a közösség ismét használatba veheti ezt a szent épületet, amely oly kedves a térség lakóinak. A Szentatya mély megelégedését fejezi ki mindazoknak – állami és helyi intézményeknek, tervezőknek, kézműveseknek és magánszemélyeknek –, akik kitartással és csodálatra méltó elkötelezettséggel lehetővé tették és különféle módon támogatták ezt a munkát, amelyet oly sokan követtek nyomon, és aminek befejezését már nagyon várták, nemcsak Umbriában és Olaszországban, hanem még azon túl is. Ennek a fontos, nagy történelmi és művészeti értékű műemléknek, valamint a bencés lelkiség eleven központjának a helyreállítása mintegy látható jele annak a nehéz vallási újjászületési útnak, amelyet az elmúlt években az egész egyházmegye közössége megtett.

A Szentatya reméli, hogy ez az örvendetes esemény feléleszti a keresztény nép hitét, és miközben a mennyei javak bőségét kéri a főpásztorra, a hatóságokra, a papokra, a szerzetesekre, szívből adja a jelenlévőkre apostoli áldását” – szólt a pápa üzenete.

*

A templomszentelés ünnepi szertartásán az olaszországi apátságokból érkezett tizenhat bencés püspök és apát vett részt, köztük Gualtiero Bassetti bíboros, a perugia-Città della Pieve-i főegyházmegye nyugalmazott érseke és Jeremias Schröder, a Bencés Konföderáció prímás apátja, valamint a spoleto-norciai főegyházmegye papjai.

Az olasz kormányt Francesco Lollobrigida mezőgazdasági, élelmiszer-ellátási és erdészeti miniszter, valamint Antonella Sberna, az Európai Parlament alelnöke képviselte. Az ünnepségen számos közéleti tisztségviselő volt jelen, köztük Guido Castelli szenátor, a kormány földrengés utáni helyreállításért és újjáépítésért felelős különleges biztosa; Stefania Proietti, Umbria régió elnöke; több parlamenti képviselő, regionális tanácsos; Giuliano Boccanera, Norcia polgármestere; valamint a spoleto-norciai főegyházmegye területén fekvő és más umbriai városok vezetői, köztük a regionális főváros, Perugia polgármestere.

Kilencévnyi „száműzetés” után ismét közös ünneplés

A szentmise homíliáját Renato Boccardo spoleto-norciai érsek mondta: „Ez a nap szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek – idézte az érsek Nehemiás szavait, aki a babiloni száműzetésből visszatért zsidókat vigasztalta az újjáépített jeruzsálemi templom felavatásakor (Neh 8,10). – Mi is kilenc éve vagyunk már »száműzetésben«, és ma este az öröm, a megelégedettség és a jogos büszkeség érzése tölti el szívünket, miközben megcsodáljuk a Szent Benedek-bazilikát, amelyet a 2016-os földrengés okozta súlyos károk után eredeti pompájában állítottak helyre.

A város püspöke szívesen ad hangot a közös csodálatnak és hálának mindazok iránt, akik különböző módon és felelősséggel, szeretettel és építészeti bölcsességgel elvégezték az újjáépítés nagyszerű munkáját” – kezdte beszédét Renato Boccardo érsek.

Hírdetés

A bazilika szépségét az emberek hite élteti

„A bazilika kapui ma újra megnyílnak, hogy befogadják mindazokat, akik idejönnek, hogy fényt és erőt merítsenek a keresztény élet útjához. Hívőként jól tudjuk, hogy egy pompás épület nem elég ahhoz, hogy Isten háza legyen az emberek otthonai között.

Ennek a templomnak a szépségéhez társuljon egy olyan nép szépsége, mely az Ige és az Eucharisztia köré épül, amely testvéri kapcsolatokat épít, amely elkötelezett egy mindenkivel szemben befogadóbb és irgalmasabb társadalom iránt – emelte ki Renato Boccardo érsek. – Nursiai Szent Benedekről életrajzírója, Nagy Szent Gergely pápa említi, hogy »az erényével ragyogott a romlás idején«. Egy barbár inváziókkal, dinasztikus harcokkal és az intézmények összeomlásával sújtott Európában Benedek alakja stabilitást, rendet és békét jelentett. Ezért a bazilika szélesre tárt kapui arra is hívnak minket, hogy tágítsuk ki tekintetünket és öleljük át kontinensünket, amelyre 60 évvel ezelőtt VI. Pál pápa a bölcsesség mestereként mutatott rá, és Szent Benedeket annak védőszentjévé tette.

Európa ma az ideológiai és erkölcsi sérülések sebeit viseli, amelyek aláásták a lelkét – fogalmazott az érsek. – Ennek jelei a vallási tudat fokozatos elpárolgása, az etikai relativizmus, amely gyengíti a társadalmi összetartást, a háború, amely mind erőszakosabban kopogtat az ajtaján, a fegyverkezési verseny, amely azt az energiát és erőforrást fekteti be, amelyeket a szolidaritáson alapuló fejlődésre lehetne fordítani. Továbbá az antiszemitizmus visszatérő kísértése, hogy megosztó falakat emeljünk, ahelyett, hogy elköteleznénk magunkat az egyesítő hidak építése mellett.

A politikai fronton is sokasodnak a törékenység jelei: instabil kormányok, ideológiai polarizáció, a populizmus és a nacionalizmus térnyerése, valamint a demokratikus intézményekbe vetett hit elvesztése. Ehhez járul a növekvő individualizmus, amely gyengíti a közösségérzetet, továbbá a kulturális emlékezet elvesztése, amely felkészületlenné tesz minket, hogy szembenézzünk a jelen kihívásaival.

Ebben az összefüggésben a Szent Benedekhez való visszatérés nem nosztalgia, hanem prófétai tett. Norcia szentje egy olyan közösség atyja volt, amely a szeretetben egyesíti a különböző testvéreket, a konfliktusokat nem tekintélyelvűséggel, hanem türelemmel és megkülönböztető jellegű ítélőképességgel oldja meg. Az általa hirdetett béke nem formális megállapodásokon vagy bizonytalan egyensúlyozásokon alapul, hanem belső megtérésen, a szívek átalakulásán; egy olyan békén, amely életmóddá és az együttélés alapjává válik.

A teljes homília fordítása ITT olvasható.

Forrás: Vatican News

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »