Újra benyújtotta javaslatát a Jobbik szenteste munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Újból beadtuk a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényjavaslatot 2024 legelső percében. Ez az első törvénymódosító javaslat az idén

– közölte lapunkkal friss törvényjavaslatáról Balassa Péter. A Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője mint ötletgazda és beterjesztő sokadjára próbálja ezt elérni a kormánypártoknál.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítását az ellenzéki politikus azzal indokolja, hogy

a magyar társadalom régóta várja, hogy – hét európai államhoz hasonlóan – hazánkban is munkaszüneti nap legyen december 24. napja.

Emlékeztetett, hogy a Jobbik már tíz éve kezdeményezte a javaslatot, azonban az Orbán-kormány sosem támogatta a jelen szabályozás megváltoztatását.

Csak 2022 óta öt alkalommal szavazta le a kormánypárti többség, amely jól mutatja, hogy már az élelmiszerláncok is családbarátabbak a valóságban, mint a magát ezzel a jelzővel illető Fidesz-kormány.

Hírdetés

Különösen szomorú ez annak fényében, hogy a G7 egyik jelentése szerint a magyarok közel 40 százaléka dolgozik olyan munkabeosztásban, amely megnehezíti a szociális életét. Nyilvánvaló, hogy december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása egy erős igény a munkavállalók részéről, különösen a kereskedők számára – érvelt Balassa, felidézve, 2023 decemberében több kereskedelmi szolgáltató – csak a legnagyobbakat említve, pl. Lidl, Rossmann, Penny – beállt a kezdeményezés mögé, ezzel lehetővé téve a dolgozóik számára, hogy szenteste napját a szeretteikkel, a családjukkal együtt tölthessék.

Balassa Péter arra is rámutatott:

Európában a legtöbb ünnepi munkaszüneti napot, 20-at San Marinóban kapják a dolgozók. 2017 óta Magyarországon 11 munkaszüneti nap van, amely egy nappal kevesebb az uniós átlagnál. Az uniós tagállamok közül a legtöbb munkaszüneti nap, összesen 18 Bulgáriában van.

A szomszédos országokat tekintve Romániában és Szlovákiában 15, Horvátországban 14, Ausztriában 13, Ukrajnában 12 a munkaszüneti napok száma évente. Nem állja meg a Fidesz azon érve a helyét, hogy a munkaszüneti napok számának a növelése gyengítené a versenyképességet és GDP-kiesést okozna, hiszen december 24-én kétségkívül a kereskedelemből folyik be a legtöbb bevétel, de ezen vásárlásokat az emberek más napokra is be tudják ütemezni, különös tekintettel arra, hogy az advent alatt gyakorlatilag végig – hétvégente is – nyitva tartanak a boltok – tette hozzá a jobbikos honatya, végül aláhúzva:

Végső soron itt egy értékválasztásról van szó: egy magát kereszténynek valló ország kormányának tekintettel kellene lennie a magyar családok azon igényére, hogy december 24-től 26-ig együtt tudjanak lenni. Ez az időszak legyen a békesség, a szeretet és a meghitt ünneplés időszaka.

(Címlapkép: Balassa Péter – Béli Balázs/Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »