Újra bemutatják a Pasaréti Passiót a héten

Újra bemutatják a Pasaréti Passiót a héten

2019 után idén újra bemutatják a Pasaréti Passiót a pasaréti Páduai Szent Antal-templomban a virágvasárnap előtti héten szerdán, április 6-án és csütörtökön, április 7-én, mindkét napon 19 és 20.15 órai kezdettel.

A Pasaréti Passióban a templom hívő közösségének tagjai vesznek részt, kereken nyolcvanan. A legidősebb szereplő 88 éves, a legfiatalabb az általános iskola első osztályába jár.

A 2018-as és 2019-es előadások nagy sikere után, 2020-ban a Papp László Budapest Sportarénában mutatták volna be a passiót, amelyre az ország minden részéről 2422 önkéntes jelentkezett.

Az aréna teljes küzdőtere színpadtérré alakult volna, a nézők pedig a lelátókon helyezkedtek volna el. A tervezett próbák kezdetére az összes jelmez elkészült, de közbeszólt a pandémia, így az előadást el kellett halasztani. Jelen tervek szerint a darab 2023 húsvétján kerül színre nagyszínpadon.

A Pasaréti Passió különlegessége, hogy egy mai, hitét kereső fiatalember tekintetén keresztül láttatja Jézus utolsó napjának történetét.

A fiatalember (Hillier Marcell) mai ruhában követi, s éli át Jézussal együtt a Golgotára vezető utat. A történet többi szereplője korhű jelmezekben lép színre. Jézus szerepében György-Rózsa Sándort láthatják, Jézus hangja Sótonyi Gergely, a Kísértő szerepében Andréka Ágoston.

Hírdetés

Budapesten, templomtérben nem rendeznek passiót ebben az időszakban –mutat rá Meskó Zsolt rendező. „Szeretnénk, ha a passiójátszás hagyománya újjáéledne templomainkban és a pasarétit követve, néhány év múlva már minden templomi hívő közösség előállhatna saját bemutatójával” – fejezte ki reményét a rendező, aki hozzátette: „Ha bárki a cikk olvasói közül tud olyan közösségről, amelyik szeretne passiót játszani, irányítsa hozzánk, a szervezőkhöz, szívesen megosztjuk tapasztalatainkat, sőt még jelmezeket is térítésmentesen biztosítunk a produkciók számára.”

A Pasaréti Passió hitünk szerint alkalmas arra, hogy meghívjuk nem hívő ismerőseinket, barátainkat és megismertessük velük közösségünket, hitvallásunkat – írják a szervezők.

Az előadásokra a belépés díjtalan. Az produkciót 10 éven felülieknek ajánlják, 7 éven aluliaknak kifejezetten nem.

További részletek ITT találhatók.

Forrás és fotó: pasaretiferencesek.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »