Újra bebizonyosodott: a Fidesz belpolitikai célokra használja a bevándorlókat

Újra bebizonyosodott: a Fidesz belpolitikai célokra használja a bevándorlókat

Hogy a Fidesznek úgy kellett ez a migrációs válság, mint egy falat kenyér, az már elég sok szempontból bebizonyosodott, de most ez a fajta álságos belpolitikai acsarkodás, amibe átfordult a kormány „menekült-politikája”, az tényleg egy újabb – eddig még elképzelhetetlen – mélységet jelent a magyar belpolitika posványos tavacskájában.

A mondat első állításának igazolásáért elég olyan apróságokra emlékeztetni az Olvasóinkat, mint például

az állami földek kiárusítása, a Quaestor-ügy eltussolása vagy éppen azt kiemelni, hogy augusztus vége óta nincs felelős vezetője a magyar egészségügynek.

Gyakorlatilag az állami funkciók kimerülnek abba, hogy a bevándorlókat a magyar-horvát határról felbuszoztatják az osztrák-magyar határig, miközben persze a kényszeredett plakátolás továbbra is hangsúlyos szerepet kap a kormányzati kommunikációban.
 
A nagyobbik kormánypárt legutóbbi kampányakciója, melynek végrehajtását a „civil” és „független” CÖF nevű gittegyletre osztották ki, már pusztán belpolitikai érdekektől vezérelve, világos bizonyítékul szolgált arra, hogy a Fidesz, bár néhány héttel ezelőtt minden politikai erőt összefogásra, és a pártok közötti csatározások félretételére szólított fel, ezt annyira gondolta komolyan, mint

egyszeri bevándorló a magyar közmunkaprogramot.

A Jobbik, miközben konstruktív ellenzékiként már a Fidesznél hamarabb felismerte a népvándorlásban leselkedő veszélyt és éppen ezért támogatta is a kormány határvédelmi törekvéseit, most mégis újra a Habony-művek célkeresztjébe került.

S már nemcsak a plakátokon. 

Hírdetés

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a hatvanonline.hu-nak a következőket mondta el:

„nem a bevándorlók tehát az ellenfeleink, hanem a felelőtlen politikusok. Eközben a magyar baloldal bevándorláspárti, a Jobbik pedig kétszínű politikát folytat és veszélyes. A baloldal nem a magyar emberek érdekeit nézi, hanem felelőtlen magatartásával tovább mélyíti a kialakult válsághelyzetet. A Jobbik bort iszik és vizet prédikál. Lélekben iszlámpárti, szólamokban bevándorlásellenes”.

Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke az államtitkár szavaira reagálva emlékeztetett a nemzeti párt álláspontjára:

a bevándorlás kapcsán a felelős hozzáállás megköveteli minden magyartól, hogy nemzeti egységben gondolkodjon.

Ehhez mi továbbra is tartjuk magunkat, minden intézkedést, amely a magyar emberek érdekeit szolgálja, támogattunk és támogatunk a jövőben is – hangsúlyozta Sneider Tamás, aki visszautasította Szabó Zsolt „pártpolitikusi” sorait, majd arra a tényre is felhívta az államtitkár figyelmét, hogy az internet világában pillanatok alatt leellenőrizhető, hogy

a Jobbik, személyesen Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere vetette fel elsőként a kerítés építésének a szükségességét,

hozzátéve azt is, az önmagában nem jelent megoldást, azt rendőrökkel, vagy a visszaállított határőrséggel őrizni is kell. 
 
Sneider Tamás továbbá emlékeztetett arra is: Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott úgy pár hónapja az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökével tartott sajtótájékoztatón, hogy

„Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti”,

de a múlt hónapban is kifejtette az iszlám iránti személyes tiszteletét (Bild, szeptember 12.).
 
Az államtitkár logikája szerint tehát Orbán Viktor bort iszik és vizet prédikál, és lélekben iszlámpárti, csak szólamokban bevándorlásellenes? – osztja meg aggályait a nemzeti ellenzék országgyűlési képviselője.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »