Újra ATP-torna Pozsonyban

Újra ATP-torna Pozsonyban

2019 után ismét ATP-tenisztornát rendeznek Pozsonyban. A salakos Bratislava Openen ott lesz szinte a teljes szlovák férfi élmezőny, kiegészülve néhány külföldi játékossal a top 100 végéből és a világranglista második százasából.

Hírdetés

Az előző szezonban a koronavírus-járvány miatt csak korlátozott lehetőségek voltak a tornára, így az nem is tartozott az ATP-viadalok közé. 
A tervek szerint a mostani pozsonyi tenisztornára a Roland Garros után került volna sor, csakhogy a párizsi Grand Slamet a vírushelyzet miatt egy héttel későbbre halasztották, így a június 7-től 13-ig tartó fővárosi verseny párhuzamosan fut majd a párizsi nyílt teniszbajnokság második hetével. „Természetesen még inkább Párizsban lennék, de sajnos nem sikerült jól az első meccsem. Szerencsétlen sorsolásom volt, nehéz ellenfelet kaptam – elmélkedett Gombos Norbert, aki a Garros első fordulójában a torna 12. kiemeltjétől, a spanyol Pablo Carreno-Bustatól kapott ki 3:0-ra. Gombos a pozsonyi tornán az első kiemelt lesz. – Örülök, hogy végre nemzetközi verseny lesz Pozsonyban nagy nevekkel. Nehéz helyzetben leszek, nemcsak azért, mert első kiemeltként indulok, hanem azért is mert én leszek a címvédő” – mondta Gombos, aki még 2019-ben nyerte meg a tornát. 
A versenyről a szlovák élmezőnyből egyedül Andrej Martin hiányzik majd. Ott lesz viszont Martin Kližan, akinek valószínűleg ez lesz az utolsó salakos tornája. Wimbledon után várhatóan befejezi a karrierjét. A tornát nézők előtt rendezik meg, az itt szerzett pontok beleszámítanak a világranglistába.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »