Újra akcióba lép a Tetovált Angyal

Újra akcióba lép a Tetovált Angyal

Újabb kezdeményezést tett közzé Facebook-oldalán a 26 éves Nagy Bence: a „piercerként” és eladóként dolgozó szekszárdi fiatal ezúttal olyan, Tolna megyei kisgyermekes családok jelentkezését várja, akik még soha nem voltak Balatonon nyaralni. A felhívás szerint az útiköltséget és az étkezéseket is biztosítani fogja számukra.

A sokak által már csak Tetovált Angyalként emlegetett férfi lapunknak elmondta: egy táborozáshoz hasonló egyhetes, július 9-től 15-ig tartó nyaralást szervez Somogybabodra, és színes programokkal – például arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal és kirándulással – is készül. Jelenleg önkéntesek jelentkezését várja, akik segítenek majd neki az akció lebonyolításában.

http://mno.hu/

„Sok családnak nincs pénze arra, hogy nyaralni mehessen, ezért úgy gondoltam, hogy nagy segítség lenne, ha szerveznék egy ilyen nyaralást” – fogalmazott. Mint mondta, 3-5 családot szeretne kiválasztani személyes beszélgetés alapján, a jelentkezéseket pedig júniusig várja. Eddig két család jelezte, hogy szeretne részt venni az egyhetes vakáción.

Hírdetés

http://mno.hu/

http://mno.hu/

Korábban lapunk is írt a szekszárdi férfiról, aki karácsony előtt adománygyűjtést szervezett, az összegyűlt élelmiszereket, játékokat és ruhákat pedig maga vitte el nehéz helyzetben élő családokhoz. Most elmondta, hogy hajléktalanszállóba, gyermekotthonba, kórházba és anyaotthonba is vitt a beérkezett adományokból.

„Nagyon-nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, többen mondták, hogy ezt ne hagyjam abba, mert nekem ez a célom az életben” – fogalmazott, és leszögezte, hogy a karácsonyi adománygyűjtést a jövőben is folytatni fogja. Korábban azt is elmondta, hogy kiskorában ők is szegényes körülmények között éltek, és nekik is gyűjtöttek adományokat, ami óriási örömet okozott – ezt szeretné viszonozni azzal, hogy segít a rászorulókon.

Bencét két családhoz mi is elkísértük karácsony előtt, az adományok átadásáról videóriport készült:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »