Újra a centrista ANO a legnépszerűbb Csehországban

Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt (október 8-9.) ismét a centrista ANO mozgalom vezeti a pártok népszerűségi listáját.

Amennyiben most tartanák a választásokat, az Andrej Babis kormányfő vezette ANO megszerezné a szavazatok 26,7 százalékát – derült ki a STEM közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.

A második helyen az ellenzéki Cseh Kalózpárt, illetve a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) választási koalíció végezne 24 százalékkal, míg a harmadik hely a szintén ellenzéki Spolu hármas koalícióé (Polgári Demokratikus Párt, TOP 09, KDU-CSL) lenne 17,4 százalékos támogatással.

Hírdetés

Bejutna még a parlamenti alsóházba a nacionalista Közvetlen Demokrácia Pártja (10,9 százalék), a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt és a kormányt kívülről támogató Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (egyaránt 5,5 százalék), valamint az újonnan alakult korrupcióellenes mozgalom, a Prísaha (5,1 százalék).

Ez már a második felmérés, amely azt mutatja, hogy Andrej Babis mozgalma visszaszerezte vezető pozícióját. Korábban, márciustól kezdve négy hónapon át a csehországi pártok népszerűségi listáját a kalózok-polgármesterek koalíciója vezette. Ellenzéki siker esetén a sajtó szerint Ivan Bartos kalózpárti elnök fogja megpályázni a kormányfői tisztséget.

A politikusok bizalmi listáját változatlanul Andrej Babis vezeti 26 százalékkal, míg Ivan Bartos 25 százalékkal a második.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »