Sokan legyintettek, amikor a Komáromi FC története első idényére készült a szlovák élvonalban. A cél egészen egyszerű és egyértelmű volt: valahogy bent kell maradni. Csakhogy hazai pálya híján – a hazai meccseket továbbra is Aranyosmaróton kellett játszaniuk –, tapasztalat és nagy nevek nélkül ez nem tűnt egyszerű küldetésnek. Végül mégis amolyan csodacsapat lettek.
A hagyományoknak megfelelően a komáromiak a Niké Liga 2024/25-ös idényét nem mással, mint az előző szezonban bajnok Slovannal kezdték. A lila-fehérek bátran helytálltak, még egyenlíteni is tudtak, de a végén a fővárosi nagycsapat rutinja győzött. Meglátszott, hogy a játékosok még nem készültek fel 90 percnyi nikéligás terhelésre, emellett nyilván meg is illetődtek kissé első nagybetűs meccsükön.
Ezután a sorban következő ellenfelek európai kupaszereplései miatt több mérkőzésüket is halasztani kellett, így esélyük sem volt Radványi Miklóséknak felvenni az élvonal ritmusát. Az első győzelemre végül augusztus 24-ig kellett várni, amikor idegenben 1:0-ra verték a Kassát.
KFC-DAC után – Radványi: Ez már számomra is sok
Aztán lassan potyogni kezdtek a pontok, de a kezdők hibáiból és az elkerülhető vereségekből is kijutott bőven. Az őszi hajrában több meccset is pechesen vesztettek el a végjátékban, nem beszélve a példátlanul magas számú, ellenük megítélt büntetőről, így a 10. helyen várták a tavaszi rajtot.
Slovnaft Cup – Ma sem történt meg a csoda, a nyolcaddöntőben búcsúzott a KFC
Sztárok nem jöttek, de a csapat ereje megmaradt
A téli szünetben sem érkeztek csodanevek a KFC-hez, minimális változtatásokat eszközöltek csak. A klub inkább arra épített, ami működött: egy jó hangulatú, egymásért küzdő társaságra. A gerincet továbbra is azok a játékosok alkották, akik már korábban is a klub sikereiért dolgoztak.
Magabiztos komáromi győzelem! Még egy kihagyott büntető is belefért
Martin Šimko visszatérésével stabilizálódott a komáromiak korábban híresen jó védelme. A csapatkapitány Róbert Pillárral félelmetes belső védő párost alkotott. A széleken Tamás Nándor és Šimon Šmehyl villogott, ez utóbbi beadásai rendre veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. A középpályán a Rudzan-Ožvolda-Žák hármas elég hatékonyan szervezte a játékot, elöl pedig többnyire Sylvestr és az új igazolás, Kubista villant néhányszor, még ha kisebb hatékonysággal is, mint ahogy azt Radványi Miklós elvárta.
Niké Liga: Radványi tudja, mi a bentmaradás receptje, két játékossal még tárgyal a KFC
Nem szabad azonban kihagyni felsorolásból a vezetőedző jókereit sem, hiszen például Bayemi, Németh, Tóth és Ganbold is általában csereként vittek új színt és lendületet a csapat játékába.
A télen távozó Jakub Trefil helyére Filip Dlubáč állt be a kapuba – nem is akárhogy! Több bravúros védésének köszönhetően meccseket nyertek a komáromiak. Radványi Miklós tudta, hogy védencei meccseket dönthetnek el egy-egy rögzített helyzetből és láthatóan néhány begyakorolt figura gólt is ért tavasszal.
Óriásit küzdött a KFC, emberhátrányban is megverték a második Zsolnát!
Végre Fortuna sem fordult el tőlük
A tavaszi szezonban nemcsak a játékban javultak fel, de a szerencse is komáromiak mellé állt. Olyan győzelmek jöttek, amik már szinte az álom kategóriáját súrolták. Például a 20. fordulóban, amikor a Zsolna ellen emberhátrányban is sikerült megőrizni az 1:0-s vezetést.
Gólnélküli döntetlent játszott a KFC Trencsénnel, Radványi elégedett az eredménnyel
Vagy ott volt az őrült meccs Nagymihályon: a hazaiak hét perc alatt kettőt rámoltak be, Komárom viszont három góllal válaszolt az első félidőben. A másodikban előbb még növelték is az előnyt, majd jött az egyenlítés, végül Ondřej Rudzan révén mégis a KFC örülhetett. Kilencgólos, végig izgalmas meccsel örvendeztették meg a szurkolókat a játékosok!
Kilencgólos meccset nyert meg a Komáromi FC Nagymihályon!
Nemcsak bennmaradtak, de majdnem harcolhatnak az európai kupaindulásért
A Komárom két fordulóval a vége előtt matematikailag is biztosította a bennmaradását. Az utolsó forduló előtt viszont valami egészen izgalmas helyzet állt elő: ugyanis ha a Spartak harmadik lesz, és Komárom hetedik, akkor jöhet a Konferencia Liga-playoff.
A félidőben azonban hiába vezetett a KFC, a Spartak vesztésre állt, így egyáltalán nem lett volna szükség a playoff-ra. Aztán varázsütésre minden megfordult. A Nagyszombat fordított és nyert, Rózsahegy is feltámadt Aranyosmaróton, Komárom így végül „csak” a 8. lett – de ez igazából semmit sem vesz el a szezon értékéből.
Vereséggel zárta a bajnokságot a KFC, de nincs okuk szomorkodni
Radványi Miklós – a szezon során nem először – nem volt elégedett a játékvezetéssel, így magát a mérkőzést nem is kommentálta, ugyanakkor elmondta, hogy a KFC számára a 8. hely olyan hihetetlen siker, mintha a DAC nyerte volna meg a bajnokságot.
„Bizonyítottuk, hogy a szlovákiai elitbe tartozunk”
nyilatkozta.
Stabil csapat, új stadion – jöhet a második felvonás!
A klubnál értesüléseink szerint maximálisan elégedettek az első élvonalbeli évaddal. Bár évközben pénzügyi nehézségek is akadtak, megoldották, és most már előre tekintenek. A cél? Stabil hely az élvonalban. Tudják, hogy a második év mindig nehezebb, készülnek is rá.
A stadion a hírek szerint 80%-os készültségi szinten van, már edzenek a gyepen, a tréningpálya is hamarosan elkészül. Ha minden jól megy, szeptembertől végre otthon, Komáromban rendezhetik a meccseiket.
„Bízunk benne, hogy az őszi idény második felét már a saját stadionunkban játszhatjuk”
mondta ezzel kapcsolatban Baráth György klubelnök.
A Körkép.sk-nak Hajtman Zoltán alelnök megerősítette, hogy a stábban nem terveznek változtatni, a keret viszont nem marad meg jelenlegi összetételében. A komáromiak most még pihennek, de június 16-án ismét várja védenceit Radványi Miklós, hogy a felkészülés során magyar, osztrák és cseh csapatokkal mérjék össze tudásukat.
További cikkeink a Komáromi FC-ről
Körkép.sk/Komjáthy Petőcz Andrea
Nyitókép:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »