Újólag az AI barátnőkről, avagy Szép Júlia, maradj mindörökre szép!

Újólag az AI barátnőkről, avagy Szép Júlia, maradj mindörökre szép!

Valamikor, nem is olyan régen létrejött a Mesterséges Értelem. Vele vette kezdetét egy új korszak, melynek eseményeit és azok lehetséges következményeit vázlatosan sorra venni készülünk. E rövid korszak jellemzője a roppant fejlődés, mely gyökeresen átformálta, és formálja ma is társadalmunkat. A változás sohasem álmodott lehetőségeket, és nem kevés bajt szabadított ránk, szétfeszítve az eddig megszokott rendet. – Ádám László írása

Néhány évvel ezelőtt még senki sem vette volna komolyan, ha valaki például felveti, hogy szerelmes országunkban is hozzáférhetővé válnak a Műmenyecskék. Már itt vannak, közösségünk azonban még messze nem áll készen a változásokra, melyekre megjelenésük nyomán számíthatunk. Sokan még elképzelni sem tudják, milyen lesz a holnap, amikor a Műbarátnők olyan népszerűségre tesznek szert, ha nem nagyobbra, mint a közelmúltban Lagzi Lajcsi lakodalmas kazettái.

Utánanéztem: nagyjából egyhavi átlagkeresetnek megfelelő összegért már most rendelhet bárki magának egy „gazdaságos” Műmenyecskét.

S ki tudja, mit hoz majd a holnap? Költői a kérdés. Ahogyan más eszközöket, például porszívót és ütvefúrót, azonképpen Műmenyecskét is bérelhetünk majd. Kölcsönözhetjük, jutányos áron, néhány órára, vagy ha úgy tetszik, a tartós bérlet is szóba kerülhet. Holnapután pedig – hasonlóan bármely elektronikai eszközhöz – használtan is hozzájuthatunk. S lehetőségünk lesz cserélni is, miként Szvatopluknak: „országomat egy lóért!” Illetve Műkancáért.

Ne higgyétek, barátaim, hogy ezzel kimerítettük a lehetőségeket! Idővel, ha beköszön az eddig sohasem látott jólét, a szemétből is előkotorhatunk magunknak egy mások által megunt Műbarátnőt. Nem kell aggódnunk, hogy nyugdíjasként egyedül maradunk. Ám még ezzel sincs vége a sornak! „Vár rád Eszter, a közhasznú műhölgy – Buja műéjszakák a Nagyságos fejedelem téren.” „AI-GF közepes méretű kreatív építőkészlet – Engedd szabadjára fantáziádat! Építsd meg Műbarátnődet fából!” „Egyszer használatos Műhercegnő praktikus tárolódobozban! – Szerezd meg, öltöztesd fel különböző ruhákba, aztán szabadulj meg tőle!”

Jó barátom, ha megaláztak egykor a hús-vér nők, vess majd egy pillantást arcukra, amikor közlöd velük, hogy formális kapcsolaton kívül – „Kezét csókolom! Hogy van, hogy van?” – egyebet immár nem akarsz tőlük. Cseréljék ki maguk a kereket vagy fizessék meg szolgálataidat! S tegyék füstre vagyonkájukat!

El tudod képzelni, hogy egy hús-vér nő követelje tőled, gondoskodj róla, kötelezd el magad mellette, vedd feleségül, ha otthon vár a Babiloni Parázna „Gyöngéden ölelj át, és üss meg, kedvesem” változata?

Hírdetés

Lesznek persze sorsüldözött férfiak, akik többet akarnak, mint amit a Műmenyecskék nyújthatnak. És olyanok is – anyanyelvünk kimeríthetetlen kincsesházában akad rájuk is minősítő jelző –, akik hajlandók hús-vér nőknek semmiért is arannyal fizetni. Ez azonban nem sokat nyom a latban. Amikor a férfinépesség nagyjából ötöde nemet mond a nők követeléseire, eljő az igazság pillanata. Szemtanúja leszel, amint a jeles hölgyek felekezete, felmérvén lehetőségeit, úgy konyul le, mint a megfagyott rózsa, ha felsüt a nap.

Munka után vár a megérdemelt pihenés és Szintetikus Szerelmed. Esetleg Másfélmázsás Minerva és a Kibővített Asszonykórus. Amit csak akarsz, ahogyan akarod.

Műmenyecskéddel nem kell találkát megbeszélned, vacsorát rendelned; nem beszél lyukat a hasadba. Ám ha valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva mégis éppen erre vágynál, ezt is megteszi. Nem kell feleségül venned, tűrnöd erőszakoskodását és követelőzését; nem kell örök hűséget fogadnod neki.

Nem kell pofafürdőt venned anyósodnál, s ő sem látogat téged vagy költözik be hozzád. Annak sincs esélye, hogy Műbarátnőd megsértődik, és hazaköltözik szülőanyjához.

Sohasem hallod tőle: „Nem gondolod, hogy valakinek le kellene vinni a szemetet?” Nem kell szétdobált zoknijaidat összeszedned, és viselkedned az asztalnál. Nem kell tartanod tőle, hogy anyai örömök elé néz, esetleg bujakórt ragaszt rád (hacsak nem élsz Műközösségben a szomszéddal és a postással). Nincs vagyonmegosztás, sem gyermektartás. Nem öregszik, és sosem fáj a feje. Folytasd a sort, barátom, tetszésed szerint!

S vajon mit tesz majd a Nőmozgalom, ha minden ötödik férfi – utóbb minden második – háztartásában lesz Műmenyecske? Megpróbálják betiltatni alkalmazásukat? Vagy követelik a nőstény robotok egyenjogúságát? Szilikonbabák elleni erőszakról szóló iskolai megelőző foglalkozásokat akarnak beépíteni a tananyagba? Vagy kijárják, hogy az Országgyűlés minősítse a Műnőtartást nevetségesnek? Esetleg verik az asztalt, hogy kárpótolja őket az állam: biztosítsanak minden hús-vér nőnek önjáró Bankautomatát? Legyen ez az ő gondjuk, Uraim!

Az emberiség történetében eddig soha nem tapasztalt mértékű változás fog bekövetkezni: véget ér a szoknya örökkévalónak tetsző hatalma. Ez lesz a legszörnyűbb dolog, melyet leányaink és asszonyaink az idők kezdete óta valaha is átéltek. Mert eljön a harag napja – hallom jajkiáltásukat –, és sokan visszasírják akkor a Nőkertet!


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »