„Újhungarizmus"? Mi folyik a Kitartás.net-en?

Lantos János a napokban jegyzett egy cikket, „Hungarizmusról, ezúttal egy kicsit másképp” címmel. Az a benyomása támadhat az olvasónak, hogy mindez némileg ellentmond annak, amit a Pax Hungarica Mozgalom az elmúlt években hirdetett. Bár, ha figyelmesebb szemmel követte az olvasó például a Kitartás.net-et, akkor láthatta, az elmúlt 1-2 évben változni látszott az irányvonal. Lantos cikke is ebbe az irányba mutat.

Érdekes jelenség ez annak tükrében, hogy korábban a PHM-et az ún. „ortodox hungarizmus” megtestesítőjeként tartották számon.

Valójában az éles szembeállítás, miszerint „ortodox hungarizmus” kontra „újhungarizmus”, inkább egyfajta retorikai fogás. Mert a lényeg nem itt lakozik. De ha már mindenképpen ragaszkodunk e kettő különválasztásához, akkor is azt mondhatjuk, mindkettő ugyanabból indult ki, csak éppen elválasztja őket több évtized – nevesítve az 1930-as ’40-es évek hungarizmusát a maitól.

Közösek az alapok, Lantos testvér pedig arról írt, hogy a hungarizmus tulajdonképpen mindig létezett, és, hogy ezt így nevezték-e vagy sem, nem lényeges. Ez ütött szeget a fejembe! Ez az állítás analóg a napjainkra is? Tehát létezhetnek hungaristák úgy, hogy nem a PHM (tágabb értelemben a Hungarista Mozgalom alá) alá tartoznak? És még egy kitétel; ezek az illetők úgy lehetnek hungaristák, hogy nem nevezik magukat annak? Amennyiben nem tudják, hogy az ember hármas irányultságának egységbe kovácsolása nyomán született világszemlélet a hungarizmus alapjait adja, termszetesen igen. Ám úgy vélem, belőlük van kevesebb. Azokból már inkább több, akik a hungarizmus egyes elemeit beemelik (ez akár tudatos másolás is lehet!), de egészében nem fogadják el. Ezek között rengeteg olyan lehet, aki jóindulatú útkereső. Akár szervezetek jelentős részét is kitehetik az ilyen emberek. Sőt, tovább megyek, lehetnek ilyen rétegek meglévő pártokban is!

A hungarizmus csírái a PHM-en és az MNA-n kívül szerte megtalálhatóak akár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomban, akár a Betyárseregben, akár a Jobbikban, de még egyes Fidesz részekben is.

Megdöbbentően hangzik? Tiltakoznának ellene a fent megnevezett szervezetek? Mielőtt ezt tennék, tekintsenek el a külsőségektől, a történelmi hagyományoktól, mert én nem erről beszélek. Nem nyilaskeresztes karszalagról, nem antantszíjról és egyenruháról. Ezek nem a hungarizmus eszmei alapvetései, csupán külsőségek.

Idealista vagy és nem materialista? Hiszed, hogy van Isten, Jézus Krisztus a Megváltó? Vallod, hogy saját nemzetünk és fajunk szeretete nem bűn, hanem alapvető emberi érzés? Lelkiismereted nem hagy nyugodni, ha látod a társadalmi, szociális igazságtalanságokat? A válaszokat tudod. És azt is, mit jelent ez. Merd kimondani, ha egyetértesz ezekkel, merd megvallani, hogy ez a mai kor hungarizmusa, amit Te is magadénak vallasz! És akkor tudni fogod, valójában hol is a helyed!

Botka János – Kitartás.net


Forrás:kitartas.net
Tovább a cikkre »