Ujhelyinek mentek el otthonról

Ujhelyinek mentek el otthonról

Magyarországnak mindenképpen fizetnie kell

Magyarország kivéreztetéséről, Brüsszel kormánybuktatási szándékáról van szó, ezért érdemes megfontolni az uniós befizetések felfüggesztését. Schiffer András felvetésére a magát hazafinak mondó Ujhelyi gonosz módon azt mondta, hogy „elmentek otthonról.”

Ez kevésbé finoman annyit jelent, hogy aki ilyet mond az bizony nem normális. Vagyis Magyarországnak mindenképpen fizetnie kell az unió számára hazánkra előírt kötelezettségeket. Még akkor is, ha ez fordítva nem történik meg, még akkor is, ha ezek Brüsszel számára is kötelezettségek lennének. Ujhelyi pontosan ezt mondta. „Elmentek otthonról teljesen, vagy a kormány előretolt csatára, provokátora […] Andrástól ez teljes mellélövés, remélem, a kormány ezt nem használja ki. Ez egy jó út lenne Magyarország Európai Unióból való jogi kiiratkozásához is. […]”

Azért döbbenetes ez a magyarellenes állásfoglalás, mert ebben a hazánkkal mostohán bánó helyzetben a józan magyarok döntő többsége úgy gondolkodik, ahogy Schiffer. Ki a fene akar ugyanis akkor fizetni, ha közben a neki járó pénzt ugyanattól a szervezettől nem kapja meg. Nem annak mentek el otthonról, aki e probléma ellen lép fel, sokkal inkább annak, aki ennek a természetességét kétségbe vonja.

Schiffer egyébként pontosan úgy fogalmazott: „Tavaly óta a játék arra megy ki, hogy térdre kényszerítsenek minden szuverenista politikával kísérletező kormányt. Itt a kivéreztetésről van szó. […] Úgy vélem, ha egy meghatározott határidőig nem jönnek meg a források, fel kellene függeszteni a befizetéseket.”

Erről van szó. Ujhelyi ebben helyzetben nem a felfüggesztés mellett, hanem a kivéreztetést támogatva foglal állást, ami egy „hazafitól” nem annyira adekvát kiállást. Még akkor sem, ha kokárdát tűz a mellére.

Nyilvánvaló, hogy a magyar szív a volt LMP-s politikus érvelése mellett dobban, aki érdekes módon nem vallja magát hangosan hazafinak, de gondolatai nagyon is a magyar érdekek mellett állnak ki.

Hírdetés

S itt nem is annyira a konkrét jogi helyzet megítélése a perdöntő. Ugyanis két jobboldalhoz közel álló szakértő is ellentétesen foglalt állást az ügyben. Ifj. Lomnici Zoltán szerint „Van elvi lehetőség arra, hogy Magyarország mérsékelje befizetéseit”. Illetve: „Nincs arra érdemi jogi megoldás, hogy a tagállamok költségvetési igényeket érvényesítsenek az Európai Unióval szemben” – fejtette ki Petri Bernadett. Méghozzá egy napon belül, mindössze néhány óra differenciával. Ezzel csak arra utalok, hogy a meglévő jogszabályok értelmezésében még itthon is vannak differenciák, pedig a megszólalókat – ifj. Lomnicit vagy Petrit – a legnagyobb rosszindulattal sem lehet azzal vádolni, hogy rosszat akarna az országnak, a kormánynak, a magyaroknak.

Ugyanakkor Brüsszelről mindent el lehet képzelni, csak azt nem, hogy jót akar nekünk. Schiffer jól mondja, ki akar véreztetni bennünket, meg akarja buktatni a kormányt. Ezt tudja Ujhelyi is, de ennek ellenére van képe a nemzettel szemben álló Brüsszel oldalára állni, nekimenni annak a volt LMP-s politikusnak, aki civilként, ügyvédként, szimpla jóérzésből és jogi felkészültsége alapján hazánk érdekei mellé áll. Sőt még le is akarja járatni, mondván a kormány provokátora, előre tolt csatára. Hiába na, fényesen csillognak a guruló dollárok.

Merthogy Ujhelyi sötét, gonosz lelkével azt gondolja, hogy az ilyen minősítgetéssel az emberek elfordulnak Schiffertől, ellenségként néznek majd rá. Ujhelyi, mint mindig, most is nagyon téved. A magyarok ugyanis józan eszük alapján most is meg tudják ítélni, mi jó nekik és mi nem.

A baloldal például nagyon nem. Schiffer úgy reagált Ujhelyinek, tavaly áprilisban a baloldalon ott tartottak, hogy minden kormánypárti szavazó ostoba, agymosott. Bő egy esztendő után sikerült eljutni oda, hogy aki kritizálja azt a hatalmi központot, Brüsszelt, ahonnan a felmentő seregeket várják, az vagy hülye, vagy Fidesz-bérenc. „Hajrá Pista, fog ez menni, meglesz ’26-ra a 4/5-öd is!”, tette hozzá Schiffer.

Ne feledjük az ókori görög író, Aiszóposz intelmét. A gonosznak még a kedvessége is félelmetes. Főleg akkor, ha még azt is csak megjátssza.

Horváth K. József

A szerző szerkesztő

www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »