Ujhelyi István ismét bizonyította, miért ő az MSZP főbohóca

Ujhelyi István ismét bizonyította, miért ő az MSZP főbohóca

A szocialisták brüsszeli politikusa szerint Szent István is Soros-ügynök a kormánypártok logikája alapján. Hogy mindez miért is kívánkozott ki Ujhelyiből augusztus 20-a előtt, annak megfejtését rábízzuk az olvasókra.

Az MSZP Európai Parlamenti képviselője – aki egyben a világ cirkuszművészetének nagykövete is – úgy gondolta, hogy a nemzeti ünnepünk alkalmából érdemes lenne kedélyes, „olcsó tréfát” űzni Szent István nevével egy kis kormánykritika kedvéért, de a ballib „humor” helyett (vagyis inkább mellett) végül a sivalkodást és a blődséget választotta:

„Először úgy gondoltam, hogy augusztus 20-a előestéjén kedélyes viccet csinálok abból: vajon a Magyar Idők mikor üzeni meg egy kultúrharcos cikkben a Szent István királyunk emlékét őrzőknek, hogy vége a dalnak, mert egy virtigli Soros-ügynök támogatóinak nincs bocsánat a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Végül elvetettem a kedélyeskedést: nem csak azért, mert történelmi nagyjaink emlékével nem illik olcsó tréfát űzni, de az orbáni abszurd is bármennyire komikus, mégiscsak véresen komoly és mindannyiunk bőrére megy.”

Ujhelyi a közleményének további részében jó történelemhamisító módjára felidézte Szent István ezer éve feljegyzett intelmeit („az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő” stb.), majd modern, aktuálpolitikai kontextusba helyezte, mintha államalapító királyunk kifejezetten a muzulmánok bevándorlásáról, valamint a multikulturalizmusról, azaz a különböző kultúrák együttéléséről értekezne, mely „ideológia” egyfelől a 20. századig nem is létezett, másrészt Szent István tűzzel-vassal irtotta azokat, akik nem tértek át a keresztény hitre, de ez már mellékes.

A szocialista politikus mindezt részben el is ismeri, de nem tud távolodni attól a megállapításától, miszerint az intelmek alapján még Szent István is haladóbb volt, mint Orbán Viktor, akinek ezer évvel később van mersze „magyar Magyarországról” és „etnikai homogenitásról” beszélni, „kirekesztve” a másképp gondolkodókat.

Hírdetés

„Így lenne a Fidesz beteg logikája alapján Szent István királyunk is egy bűnös Soros-ügynök, aki a »jövevények gyámolítását« hirdeti és ezért – a legutóbb áterőszakolt törvények értelmében – akár az igazságszolgáltatás elé is állítható lenne. A párhuzam abszurdnak tűnhet, de semmivel nem abszurdabb, mint a mostani rendszer maga.”

– zárja sorait az MSZP brüsszeli politikusa, akinek a párhuzamánál valójában csak saját maga tűnhet abszurdabbnak.

Bertha László – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »