Ujgur terroristákat üldözne Szíriában Kína

Ujgur terroristákat üldözne Szíriában Kína

Kína nemrég bejelentette, hogy „valamilyen formában” mindenképpen részt akar venni a megyényi területre visszaszorult Iszlám Állam elleni végső csapásban, elsősorban Idleb tartományban.

Minderről a kínai damaszkuszi nagykövet, Qi Qianjin beszélt egy lapinterjúban a múlt héten, s azóta a napokban kínai hadsereg prominensei is tárgyaltak az oroszországi Nemzetközi Hadi Játékokon részt vett szíriai küldöttséggel, ahol közös hadgyakorlatokra és versenyekre is sor került. Peking egyébként is kifejezte szándékait a kapcsolatok szorosabbra fűzéséről a szírekkel, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egy Kínában élő muszlim kisebbség, az ujgurok is harcolnak Bassár el-Aszad elnök és kormánya ellen.

Hírdetés

Mindebben szakértők szerint a kínaiak érdekei is egyértelműek: az ujgur szakadár terrorizmus, amely az utóbbi időkben iszlamista jelleget is öltött, újabb utánpótlást nyerhet az Irakban és Szíriában edzett ujgur ISIS-harcosok által, akik a maradék kalifátus felszámolása után minden bizonnyal tömegesen indulnak majd haza. A terrorkalifátus „aranykorában”, 2015-ben több mint háromszáz ujgur ISIS-harcosról tudtak a kínai hatóságok, egy ekkora jól képzett terroristacsoport pedig újra tűzbe boríthatná az ujgurok lakta Xinjiang tartományt, ahol a kínai vallási elnyomás miatt az elmúlt évtizedekben merényletek százait követték el kínaiak ellen, s még két-három évvel ezelőtt is előfordultak tömeges terrorcselekmények.

Mindemellett a terrorellenes harcokban és a békefenntartásban való részvétel újabb eleme illeszkedik Kína új politikájához. A The Financial Times minapi értesülései szerint kínai tisztségviselők titokban többször is találkoztak az afganisztáni tálibokkal az elmúlt egy évben, mert fontos szerepet akarnak játszani ennek a konfliktusnak a rendezésében is; ahogy emlékezetes módon a Koreai félsziget atomfegyver-mentesítésében is vezető szerepre törnek.

Magyar Hírlap, MTI


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »