Újfajta, pusztító orosz fegyvert talált az EBESZ szakadár területen

Újfajta, nagy hatóerejű orosz fegyverrendszert láttak a héten az ukrajnai szakadár területen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelői. Erről pénteken számolt be a Reuters hírügynökségnek a megfigyelőcsoport vezetőhelyettese.

A kelet-ukrajnai tűzszünet betartását felügyelő megfigyelők most először láttak a területen egy TOSZ-1 Buratyino típusú rakéta-sorozatvetőt, amely termobárikus fegyver, a nukleáris eszközök után a legpusztítóbb erejű. Az üzemanyag-levegő robbanófejjel ellátott rakéta becsapódásakor három robbanás is történik, és a robbanófejek gyúlékony folyadékot fecskendeznek a célpont köré, amelyet azután lángra lobbantanak. Egyetlen csapással több épületet is le lehet rombolni velük, hatalmas pusztítást okozva.

A Jane’s brit katonai kiadóház és a stockholmi nemzetközi békekutató központ szerint a fegyverrendszert csak Oroszország gyártja, és az ukrajnai konfliktus kitörése előtt nem adott el belőle Ukrajnának.

Hírdetés

Az EBESZ felfedezése kínos a Kreml számára

A Reuters szerint az EBESZ felfedezése kínos a Kreml számára, amely az utóbbi időben visszafogottabban nyilatkozott az ukrajnai válsággal kapcsolatban, és a szíriai konfliktusra irányította a világ figyelmét azzal, hogy jelentős katonai erőt vonultat fel ott, valamint légi hadjáratba kezdett a lázadók ellen Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatására.

A jelentés éppen azelőtt látott napvilágot, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Párizsban tárgyal a francia, a német és az ukrán vezetőkkel a kelet-ukrajnai békefolyamatról.

Az orosz védelmi minisztérium nem válaszolt a Reuters azon kérdésére, hogy az ukrajnai szakadár lázadókat ellátták-e a szóban forgó fegyverrendszerrel, illetve Oroszország exportált-e ilyet. Oroszország mindeddig azt is tagadta, hogy hadserege bármilyen formában jelen volna Ukrajnában, de számos jele volt már annak, hogy Moszkva katonákkal és hadfelszereléssel támogatja a lázadókat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »