Újévi kenus kalandozás az ország legdélebbi pontjánál Száz Ildikó2023. 01. 09., h – 10:46 Komárom/Pat |
Szokatlanul enyhe, derűs idővel ajándékoz meg az óév utolsó és az újév első napja. Ennek köszönhető, hogy sokan kerékpárra pattantak, gyalogtúrára indultak, mások elővették a korábban téli pihenőre előkészített kenut, előkerültek az evezők és vízre szálltak.
Némi logisztikát igényel kievezni Komáromnál a Vágra, elérni a folyó torkolatát, és belesiklani a jóval terebélyesebb Dunába. Jó előre oda kell készíteni a kenu felvonásához szükséges utánfutós kocsit a tervezett kikötőhelyre. Erdei cinkék, borzas verebek fürdőznek az első napsugarakban, amikor végre vízre szállunk. A part menti sziklákon szürke gémek és kócsagok őrzik a vízi birodalom nyugalmát. Déltájban már egyre több kirándulót, folyóparton sétáló családot látunk a part menti erdőben, és a torkolatnál, az úgynevezett spiccnél kutyák hancúroznak.
Kárókatona díszek
Az előkészületi munkálatokat hamar feledteti velünk a kenut kísérő tőkés récék vidám raja. A Vág kanyarulatánál több vadkacsa is tanyázik, későbbi utunk során a vasúti, majd pedig a közúti híd pilléreinél is találkozunk a társaikkal. A kopár fák téli ékességei vitathatatlanul a kárókatonák. Nem mindennapi látvány, ahogy úszóhártyás lábaikkal fenn ülnek a fán. Nem oly szerencsések, mint a vándorkagylóra, csigára vízben vadászó récék, mivel nincsenek zsírmirigyeik. Nem ringatózhatnak túl sokáig a folyó hullámain, azért csak annyi ideig vannak a vízben, amennyi a halászathoz kell. Utunk első szakasza a hajóházak és a kikötő mentén viszonylag békés, egy szakaszon a tőkés récékhez csatlakozik egy hattyúpár. Társaik nagy csapatát a minap a mezőkön láttuk. Miután kieveztünk a Dunára, hullámtáncba kezd a könnyűszerkezetű kenu. Óév utolsó napján nincs túl nagy forgalom a vízen, csak időnként tűnik fel egy-egy teherszállító uszály. Itt már sirályok őrzik a bójákat, és a vadkacsák inkább a part menti, fűzfák alatti, széltől védett öblökben gyülekeznek. Izsa környékén tartjuk az első pihenőt, beszédbe elegyedve a parton sétálókkal. „Ebben a napos időben képtelenség otthon ülni, már-már húsvéti tavaszra emlékeztető időnk van!” — nyugtázta egy házaspár. Az erdei ösvényen kerékpárosokkal, kutyás gazdikkal találkoztunk. Miután kis tüzet raktunk a part menti kavicsos táborhelyen, a kenu újbóli vízre eresztésekor frissítő lábfürdőt is vettünk az év utolsó napján némileg apadásnak induló, ötfokos Dunában. Bármilyen különös, a kora délutáni verőfényben rövid ujjú pólóban folytatjuk az evezést. Mintha az égiek egy kis időre, míg a leköszönő év utat nyit az újnak, visszarendelte volna a telet. Gyerekek hancúroznak, szülők, nagyszülők beszélgetnek az izsai parton, a fővárosból érkeztek, és a közelben lévő Leányvárnál jártak, amely a töltés mellett található. A római kori katonai tábor feltárt része bármikor látogatható, a tájékoztató tábláknak köszönhetően tartalmas történelmi időutazást kínál az érkezőknek. Mi folytatjuk a vízi kirándulást Pat irányába, de még az izsai község határában álló őrtorony magasságában letérünk egy csendes, fűzfákkal árnyékolt öbölbe. A tervezett 19,5 kilométeres szakasz jelentős részét már magunk mögött tudjuk.
Odalent délen
Újév első napja van. Először egy partra röppenő vércsére figyelünk fel, nagyon merész, nem inal el rögtön a víz felől érkezők láttán. Később vesszük észre a vörös színű fém oszlopot a parton, a Duna bal partszakaszán, valahol a magyarországi Almásfüzitővel szemközti résznél. Uticélunk, az 1752-es folyami kilométeren lévő pati kikötő innen még jó néhány evezőlapátnyi távolságra van. A partszakasz egy része már árnyékban hever, ködbe vesznek a szemközti lankák is, ám a folyó még jó néhány órán át fényben úszik, különös mintázatú barázdák hálózzák be a víz felületét. A reggeli ólomszürkéből azúrkékre vált a Duna a felette úszó bárányfelhőktől. Miután kikötünk a kavicsos-homokos fövenyen, szemügyre vesszük a fémből kivágott magyar és szlovák feliratokat. A „Szlovákia legdélebbi pontja” felirat mindkét oldalról jól látható, bár az egyik oldalról tükörírással. A vörös fém rudat átszövő napsugarak ugyanakkor kivetítik az írást a fövenyre. A geodéták egy csoportja az 1756-os folyami kilométernél jelölte ki ezt a pontot, holott a számításaik szerint valahol a Duna medrében keresendő az a bizonyos legdélebbi pontja az országnak. Ezek szerint érkezéskor evezhettünk át rajta, amikor a kistestű ragadozó madarat figyelve észrevettük az oszlopot a parton. Egy erdei ösvényen, mohával borított, kagylóhéjakkal ékesített szőnyegen át kijutok a határba, ahonnan megpillantom az első zöld ház tetejét. A gyalogtúrára indulók a falu irányából a töltésen át juthatnak el ugyanerre az ösvényre, a kerékpárúton érkezők is letérhetnek erre a szakaszra, még mielőtt a pati Marina kishajó kikötőhöz, vagy a termálfürdőhöz érnének. A Patika vendéglőnél leparkolhatnak a gépkocsival érkezők, gyalogosan átkelnek a töltésen, és egyenesen kisétálnak a Dunáig. Egy kutyát sétáltató fiatalember kapja lencsevégre az újbóli vízre szállásunkat, akivel megegyezünk, hogy Paton a csónakfelvonónál ismét összefutunk.
Part menti sokadalom
Kikötő helyünkhöz közeledve már jól látszik odaát Dunaalmás temploma és a mögötte elterülő lankás domboldal. Átevezünk a magyar oldalra, ahol kisebb nagyobb kavicsszigetek jelzik a folyó apadását, egy ponton elakadunk, evezőlapátokkal toljuk, taszigáljuk a kenut a folyó középirányába. Egy mesterségesen kialakított öbölnél horgászok tanyáznak, intünk, boldog újesztendőt kívánunk egymásnak, majd kerülünk egyet a szélvédett helyen, felriasztva a récéket. Odaát a szlovákiai partszakaszt újév első napján már ellepték a kirándulók. Egy középkorú házaspár Bábolnáról érkezett, és a közeli látnivalók felől érdeklődnek. Egy nagypapa kagylókat gyűjt az unokájával a vízparton, többen napoznak, és a Dunáról készült felvételekkel kívánnak boldog újévet a szeretteiknek. Hamisítatlan ünnepi hangulat uralkodik a folyónál, idén mintha sokkal többen döntöttek volna úgy, hogy felhagynak a megszokott otthonülős, tévézős ejtőzéssel és inkább barangolnak a tavaszra játszó természetben, élvezve a madarak csivitelését. Ígérnénk nekik néhány vidám, tarka színű gácsért, amilyeneket az öbölben a magyar partnál riasztottunk fel evezőcsapásinkkal, szelíd tojók kíséretében. Bár ilyenkor, télvíz idején a lohosodást követően már nem is olyan nagy az eltérés a gácsér és a tojó közt. A násztollazatát ősszel levetette a hím, és a tojóhoz hasonló szerényebb, szürkésbarna tollazata van, csak a zöldessárga csőre különbözteti meg.
Ne várakozzunk a természet tavaszi ébredéséig, megannyi látnivalót kínál ilyenkor is a természet a folyók mentén. Izgalmas barangolásokra, újabb és újabb felfedezőutakra csalogatnak az ártéri erdők ösvényei, és a Komárom, Izsa és Pat közti szakaszon bőven akad látni- és tanulnivaló.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
