Újabb zenélő útszakaszt építettek meg Magyarországon – videó

Újabb zenélő útszakaszt építettek meg Magyarországon – videó

Átadták a négysávosra kibővített 37-es főút Újharagod és Bekecs közötti, tíz kilométer hosszú szakaszát hétfőn, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely közelében.

Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője a beruházást ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a főút Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának négysávosítási munkálatai 2021 májusában kezdődtek el, ezúttal pedig már tíz kilométeren nyitották meg a járműforgalom előtt mindegyik Miskolc, illetve Szerencs felé vezető forgalmi sávot.

Úgy épült meg ez a fejlesztés, hogy a meglévő 37-es főút mellé építettek két új sávot, az eddig használt szakaszok pedig teljesen megújultak – emelte ki a beruházás jelentőségét az államtitkár. Koncz Zsófia emlékeztetett, a régi főút Gesztely és Szerencs között nagyon balesetveszélyes volt, az új szakasszal azonban Miskolctól egészen Szerencsig kétszer két sávot használhatnak az autósok.

Ismertette, az útszakasz építése során több új forgalomtechnikai megoldást alkalmazott a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., ilyen például a két pályát elválasztó modern sodronykorlát, az „okos” körforgalom és a 67-es útról már ismert „zenélő út”.

Hírdetés

A zenés szakaszról a magyarepitok.hu készített friss videót:

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta, a teljes, mintegy 31 milliárd forint értékű útépítés és felújítás során elkészült mind a négy útpálya. A beruházás utolsó fázisa december 9-ig hófogó kerítések hálók telepítésével, burkolatfestéssel folytatódik, valamint elkezdődtek a műszaki átadás-átvételi folyamatok.

A projekt teljes befejezése 2023 áprilisára várható, addig ez az útszakasz munkaterület marad, így a kétszer két sávos megnyitást követően is óránkénti hetven kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben a főúton – tette hozzá a szakember.

Nyitókép: magyarepitok.hu

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »