Október 22-én délben a Szentszék sajtótermében tartottak sajtótájékoztatót az oktatás világának jubileumáról, amelyet október 27. és november 1. között rendeznek meg Rómában a „remény csillagképei” mottóval.
Bejelentették, hogy a Szentatya külön dokumentumot ad ki a katolikus nevelésről és Szent John Henry Newman társvédőszent lesz Aquinói Szent Tamás mellett, akit még XIII. Leó pápa nevezett ki 1880-ban a katolikus iskolák és egyetemek védőszentjévé.
Az eseményen felszólaltak: José Tolentino de Mendonça bíboros, a Kultúra és Nevelés Dikasztériumának prefektusa; Peter Kodwo Appiah Turkson bíboros, a Pápai Tudományos Akadémia és a Pápai Társadalomtudományi Akadémia kancellárja; Carlo Maria Polvani érsek, a Kultúra és Nevelés Dikasztériumának titkára; Elena Beccalli professzor, a Szent Szív Katolikus Egyetem rektora és az Európai Katolikus Egyetemek Szövetségének (FUCE) elnöke; valamint Ezio Lorenzo Bono atya, a globális nevelési paktum referense.
Az alábbiakban José Tolentino de Mendonça bíboros teljes beszédének fordítását közöljük.
Szeretettel köszöntök minden jelenlévőt, kezdve azokkal, akik ma vendégül látnak bennünket: a Szentszéki Sajtóközpontot, amelyet az igazgatóhelyettes képvisel; a Kommunikációs Dikasztérium teljes munkatársi csapatát; valamint minden újságírót – az itt lévőket és a távolról dolgozókat –, akiknek munkája rendkívül értékes a mai világban, hiszen hidakat és a remény közösségi tereit építik. Üdvözlöm Turkson bíborost, aki bemutatta azt az érdekes programot, amelyet a Tudományos Akadémia fog megvalósítani a „tudás jubileuma” keretében. Üdvözlöm mindazokat, akik velem együtt bemutatják az oktatás világának jubileumát: Carlo Maria Polvani érsek urat; Elena Beccalli professzort, a Szent Szív Katolikus Egyetem rektorát és az Európai Katolikus Egyetemek Szövetségének elnökét; valamint Ezio Bono atyát, a Kultúra és Nevelés Dikasztériumánál a globális nevelési paktum felelőse, amelynek XIV. Leó pápa új lendületet kíván adni.
Az oktatás világának jubileuma, amelyet október 27. és november 1. között tartanak, több mint húszezer embert gyűjt majd össze Rómában a világ minden tájáról, a katolikus nevelési közösségek képviseletében, akik a köznevelésben, az egyetemi oktatásban, a technikai és szakmai képzésben tevékenykednek – diákok, tanárok, adminisztratív munkatársak, továbbá a főbb oktatási szövetségek, nevelési hálózatok és nemzetközi szervezetek képviselői. Eddig 124 ország zarándokai regisztráltak, különösen sokan jönnek Olaszországból, Spanyolországból, az Egyesült Államokból, Franciaországból és Brazíliából. Örömre ad okot az is, hogy több mint kétszáz, fogyatékossággal élő zarándok is érkezik, ami annak a jele, hogy a szentév valóban mindenki számára nyitott kezdeményezés.
A Kultúra és Nevelés Dikasztériuma által tervezett programot a következő felszólaló fogja bemutatni. Én most csak néhány kulcselemre szeretném felhívni a figyelmet.
Az első a Gravissimum educationis zsinati nyilatkozat hatvanadik évfordulója, amelyet október 28-án ünneplünk. Alapvető fontosságú dokumentumról van szó, amely jelentős hatást gyakorolt a nevelésről alkotott mai felfogásra, és amely az Egyházon belül és azon kívül egyaránt meghatározó szerepet játszott – ezt el kell ismerni. Külön is szeretném kiemelni az oktatáshoz való egyetemes jog kimondását, valamint a nyelvezet (vagyis a gondolkodásmód) megváltozását: az iskola többé nem pusztán „intézményként”, hanem „nevelési közösségként” jelenik meg.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, António Guterres üzenetet küldött a Gravissimum educationis hatvanadik évfordulójának megünneplésére, amelyben így fogalmazott: „A zsinati nyilatkozat olyan hivatkozási pont, amelyet ki kell emelni és emlékezetben kell tartani, mivel elismeri az oktatáshoz való egyetemes jogot. Ez a jog megkívánja az oktatók – a szülők, családok, közösségek és a civil társadalom – tevékeny felelősségvállalását, valamint azt, hogy az iskola a tanulás és a szolidaritás központjaként működjön. E dokumentum rendkívül pozitív jellege ezért különös figyelmet érdemel, különösen olyan időszakban, amikor a béke kultúráját a társadalomban és a nemzetközi közösségben is aktívan kell előmozdítani.”
A Szentszék október 28-án, kedden fogja közzétenni XIV. Leó pápa dokumentumát, amely megemlékezik a Gravissimum educationis hatvanadik évfordulójáról, kiemelve a zsinati nyilatkozat időszerűségét, és sorra véve azokat a kihívásokat, amelyekkel az oktatásnak – különösen a katolikus iskoláknak és egyetemeknek – a mai korban szembe kell néznie.
Leó pápa azt írja ebben a dokumentumban, hogy „a Gravissimum educationis nyilatkozat nem veszített erejéből. Recepciója során az intézmények és karizmák olyan csillagképe született meg… olyan lelki és pedagógiai örökség, amely képes végigkísérni a 21. századot, és választ adni a legsürgetőbb kihívásokra. Ez az örökség nem merev: iránytű, mely folyamatosan mutatja az utat. A mai elvárások nem kisebbek azoknál, amelyekkel az Egyháznak hatvan évvel ezelőtt kellett szembenéznie. Ellenkezőleg, kibővültek és összetettebbé váltak… a történelem új módon sürget bennünket. A gyors és mély változások a gyermekek, a serdülők és a fiatalok életében újfajta törékenységeket idéznek elő. Nem elég megőrizni: új lendületet kell adni!
Kijelenthetjük tehát, hogy a Gravissimum educationis nyilatkozat képezi az oktatás jubileumának hátterét, és hogy a Szentatya, XIV. Leó pápa, e történelmi napokon különös lelkipásztori figyelmet fordít az oktatás világának: egyrészt e dokumentum közzétételével, másrészt a diákokhoz és nevelőkhöz intézett beszédeiben a két tervezett audiencián, valamint az oktatók jubileumát megnyitó és lezáró szentmisék homíliáiban.
Továbbá XIV. Leó pápa az oktatás jubileumát arra is felhasználja majd, hogy új lendületet adjon a globális nevelési paktumnak, Ferenc pápa kezdeményezésének, amely rendkívüli visszhangot váltott ki a világ számos táján. Igaz, hogy az Egyház hálával ünnepli oktató tevékenységének termékeny történetét, ugyanakkor azzal a követelménnyel is szembesül, hogy korszerűsítse saját nevelési javaslatát korunk Rerum novarum-ának fényében. Ezio Bono atya a nevelési paktum rendkívül fontos megújításáról fog beszélni.
Végül, a Szentatya úgy döntött, hogy az oktatás jubileumát egy kivételes nevelő, a nevelésfilozófia nagy inspirálója, Szent John Henry Newman alakjához kapcsolja. Tudjuk, hogy november 1-jén, az oktatás világának jubileumát lezáró szentmisén a Szentatya egyháztanítóvá nyilvánítja. De ez még nem minden!
A jövő kedden megjelenő dokumentumban XIV. Leó pápa kijelenti, hogy e jubileum keretében nagy örömére szolgál, hogy kinevezheti Szent John Henry Newmant az Egyház nevelési küldetésének társvédőszentjévé, Aquinói Szent Tamás mellett.
Amint láthatjuk, ezek a napok fontosak, sőt történelmi jelentőségűek a katolikus oktatás számára, és a Szentatya vágya az, hogy új korszakot nyisson, amely új lelkesedéssel és kezdeményezőkészséggel vonja be az „oktatás világának csillagképeit”, s arra hívja őket, hogy a remény valódi térképeivé váljanak a mai világban.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Kultúra és Nevelés Dikasztériuma; Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


