Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani, április közepén pedig a csóvája is jól látható lesz akár egyszerű kézi távcsővel is.

A Pan-STARRS égboltfelmérő program által felfedezett C/2025 R3 (PANSTARRS) üstökös április 19-én éri el a Naphoz legközelebb eső pontját, más néven perihéliumát – írja szerdai közleményében a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Magyarországról azonban az ezt megelőző, április 10-e és 15-e közötti napokban lesz a legjobban megfigyelhető.

Ebben az időszakban négy magnitúdó körüli fényességet érhet el, ami sötét égen már szabad szemmel is megpillantható. Csóvája néhány fok hosszúságú lehet, így hagyományos kézi távcsővel már jól kivehető, látványos üstökös formát mutathat.

Az üstökös végig a hajnali égbolton látszik, a napközelséghez közeledve egyre alacsonyabbra kerül a horizonton, így április 19-én már csak nagyon alacsonyan, világosodó égbolton figyelhető meg, leginkább binokulárral teljesen nyílt, tereptárgyaktól mentes keleti látóhatáron.

Hírdetés

Április 10-én hajnali 4:30-kor 13 fok magasan lesz a Pegazus csillagképben, a Markab csillagtól balra, fölfelé. Ekkor, bár az utolsó negyed fázisú félhold fénye még megvilágítja az eget, de az üstökös már elég fényes lesz, hogy könnyen látszódjon egy kézi látcsőben. Április 13-án 4:30-kor hasonló magasságban lesz, a Markab csillagtól balra és már szabad szemmel is látható lesz tiszta, vidéki égen, kézi látcsővel talán már több fokos csóvája is látszik majd.

Az utolsó lehetőség megfigyelni az üstököst a perihéliuma napján lesz, azaz április 19-én reggel 4:35-kor, a már világosodó égen. A Naphoz közeledő üstökös ekkor már csak 6 fok magasan lesz látható. Megfigyelése ekkor már kicsit nehezebb a szürkületi égen, noha fényessége nő.

Az üstökös április 19-i napközelsége után gyorsan eltűnik majd a magyarországi égboltról, ahogy dél felé távozik.

A két tavaszi üstököshöz kapcsolódva a Svábhegyi Csillagvizsgáló országos edukációs kampányt indít általános iskolás diákok számára, hogy minél többen megismerhessék a Naprendszer különös vándorait. A program középpontjában egy rövid, közérthető oktatóvideó áll az üstökösökről, amelyből a diákok megtudhatják többek között, hogy miből állnak ezek az üstökösök, honnan érkeznek a Naprendszer belső vidékeire, és miért alakul ki jellegzetes csóvájuk. A kezdeményezés célja, hogy a diákok és a nagyközönség figyelmét is felhívja az ilyen ritka égi jelenségekre, és közelebb hozza a csillagászat világát a fiatalokhoz.

A felhívásról bővebben a Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán lehet tájékozódni.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »