Újabb tragikus részletek a moszkvai repülőgép-szerencsétlenségről

Negyvenegy ember halt meg az Aeroflot SSJ-100-as utasszállító gépének moszkvai kényszerleszállása során – közölte a kiemelt fontosságú balesetek és bűnügyek esetében eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vasárnap este Moszkvában. Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután. A szerencsétlenséget 37-en élték túl.

A Rosszija 24 hírtelevízió tudósítása szerint legalább további két súlyos sérült is van. A túlélők közül 33-an utasok, négyen pedig a személyzet tagjai. A Moszkva-Murmanszk járat a földet érést követően gyulladt ki, az utasokat felfújt csúszdán mentették a gépből. A Szuhoj repülőgépgyár SSJ-100-as típusú gépe 28 perccel a felszállás után hajtott végre kényszerleszállást, amely során a jelentések szerint az utasszállító vagy az egyik, vagy mindkét hátsó hajtóműve megrongálódott. A műveletet az Aeroflot szerint az előírt 90 helyett 55 másodperc alatt hajtották végre.

Hírdetés

Az üzemanyaggal csaknem teletankolt repülőgép ezután teljesen kiégett. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint a SU-1492-es járat csak másodszorra tudott leszállni. Első alkalommal túl nagy volt a gép sebessége, második alkalommal pedig felmondta a szolgálatot a jármű automatikája. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy a tragikus kényszerleszállás körülményeit egy állami bizottság vizsgálja ki. Az SZK a történtek miatt büntetőeljárást indított. A hírügynökségi jelentések szerint az elsődleges feltételezések alapján a legvalószínűbb, hogy a tragédiát villámcsapás okozta, de nem kizárt a rövidzárlat sem.

A repülőgéppel a vészjelzés leadását követően megszakadt a földi irányítók összeköttetése. Az incidens miatt a moszkvai repülőtereken több mint száz járatot késleltettek vagy töröltek. A Szuhoj által kifejlesztett, Superjet néven is ismert SSJ-100-as repülőgépét 2011-ben állították rendszerbe Oroszországban, azt hangsúlyozva, hogy feléledőben van az orosz repülőgépipar. A főleg kiöregedett szovjet gépeket felváltó típust más országokban, így Mexikóban és Örményországban is alkalmazzák. Az SSJ-10-esnek már volt korábban halálos balesete: 2012-ben bemutató repülés közben egy ilyen repülő hegynek ütközött, a fedélzetén lévő 45 ember életét vesztette. A BBC brit közmédia orosz nyelvű hírszolgáltatásának egy tavaly október 31-i online híre szerint az üzembe állított Superjetek egyharmada a legnagyobb üzemeltetőinél – az Aeroflotnál, az Interjetnél, a Jamalnál, a Gazprom Aviánál és az Azimutnál – akkor éppen több mint hat napja a földön rostokolt. Ezt gyártó általi a szervizelés és az alkatrész-utánpótlás hiányosságai okozták.

A problémák ellenére az Aeroflot tavaly szeptemberben további 100 Superjetet rendelt meg, amelyet az idei évtől 2026-ig fognak leszállítani számára. A BBC az Aeroflot egy 2018-as belső jelentésére hivatkozva ismertette: a Szuhoj utasszállítóin gyakrabban fordulnak elő incidensek, mint a konkurens gyártók modelljein. A dokumentum az SSJ-100-asokat közepesen, az Airbusokat és a Boeingokat pedig nagyon biztonságos utasszállítóknak minősítette. A Jakutyija légitársaság, amelynek egyik Superjetje októberben Jakutszban súlyosan megsérült, még augusztusban közölte, hogy valószínűleg le fog mondani ennek a géptípusnak az alkalmazásáról. A vasárnapi seremetyjevói tragédiát követően az orosz szövetségi légügyi hatóság (Roszaviacija) a TASZSZ hírügynökséggel azt közölte, hogy korai lenne még következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy le kell-e tiltani a Superjetek további repülését.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »