Újabb titkok derültek ki a Fidesz-holdudvar letelepedési kötvényezéséről

Újabb titkok derültek ki a Fidesz-holdudvar letelepedési kötvényezéséről

A 444.hu-n megjelent oknyomozó cikk arról szól, hogy a Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóhoz kötődő emberek hogyan vehettek részt a kötvényezésben. Középpontban egy Habonnyal kapcsolatban álló grúz-izraeli üzletember, Shabtai Michaeli, valamint a tanácsadót korábban képviselő Kosik Kristóf ügyvéd irodája volt.

A Direkt36 birtokába került dokumentumok azt ígérik, hogy egyértelmű információkat tartalmaznak Shabtai és Kosik részvételéről a kötvényezésben. Eszerint e-mailek és egyéb iratok mutatják, hogy Shabtai részt vett a VolDan nevű cég működésében, amely Oroszországban árusított letelepedési kötvényeket. Van olyan dokumentum is, amely arról árulkodik, hogy Kosik ügyvédi irodájának egyik munkatársa intézkedett egy kötvényvásárló ügyében.

Mint írják, a VolDan Investments Limited egy Liechtensteinben bejegyzett offshore cég, tehát szinte semmit nem lehet tudni a tulajdonsairól. A kötvényprogramot a Habonnyal régóta közeli viszonyban lévő Rogán Antal fideszes politikus kezdeményezte még 2012 őszén, a parlament gazdasági bizottságának vezetőjeként. A kötvények forgalmazására a gazdasági bizottság nyílt pályáztatás nélkül választott ki néhány, jellemzően offshore hátterű, átláthatatlan tulajdonosi struktúrájú céget. Ezek a vállalkozások milliárdokat kerestek az ügyfeleknek felszámolt 40-60 ezer eurós kezelési költségen.

A cikk szerint a kötvényprogram nagy üzletet jelentett nemcsak a kötvényeket árusító cégeknek, de Kosik Kristóf ügyvédi irodájának is, amely sok szálon kötődik a politikai elithez. Kosikékkal korábban szerződött a Fidesz frakció, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Index információi szerint pedig a kötvényprogramot kezdeményező Rogán Antalt is képviselték egy perben. De Kosik irodája dolgozott emellett Habony Árpádnak is: Kosik Kristóf korábban Habony jogi képviselőjeként nyilatkozott, ő vásárolta meg a 888.hu domain nevet, és az iroda dolgozói képviselték ügyvédként a fideszes médiabirodalomhoz tartozó Ripostot és Magyar Időket is.

Hírdetés

Tehát a kormánypárti kötődést kár megkérdőjelezni.

Korábban a Magyar Nemzet birtokába jutott egy szerződés is, amely szerint a kötvényvásárlóknak 5000 eurós ügyvédi díjat kellett fizetniük Kosik irodájának.

A Direkt36 által megszerzett dokumentumok állítólag szintén azt bizonyítják, hogy Kosikék is intézkedtek a kötvényprogramban. Az ügyvédi iroda egyik dolgozója ugyanis a munkahelyi, drkosik.com-os végződésű e-mail címéről küldött levelet a VolDan egyik dolgozójának egy adott kötvényvásárláshoz szükséges dokumentumokkal kapcsolatban.

A kötvényprogramon keresztül 250-300 ezer euróért juthattak magyar tartózkodási, majd letelepedési engedélyhez EU-n kívüli állampolgárok, a befizetett pénz nagy részét pedig a kötvények lejáratakor visszakapják a befektetők. A program 2013-as indulása és 2017-es felfüggesztése között a magyar állam közel 20 ezer letelepedési engedélyt adott ki a kötvények vásárlóinak és családtagjaiknak. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól kapott adatok szerint 384 orosz befektető és családtagjaik, összesen 1265 orosz állampolgár kapott magyar letelepedési engedélyt a kötvényprogramban. A Transparency International és a Költségvetési Felelősségi Intézet számítása szerint miközben a kötvényeket árusító cégek milliárdokat nyertek, a magyar állam 30 milliárd forintot bukott a programon. A kötvényt vásárlók 1,666 millió eurót fizettek be, míg az országnak 1,844 millió eurót kell visszafizetnie.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »