Az ő interpretációjában olyan az egész művelet, mintha egy Ruszin-Szendi Romulusz-féle zsírleszívás keretében szabadulnának meg a felesleges kilóktól.
Az lehet az érzésünk Tarr Zoltán újabb és újabb kiszivárgott hangfelvételeit hallgatva, hogy az a bizonyos óvodai beszoktatás, amit a Tisza Párt európai parlamenti képviselőinek esetében emlegetett, túl jól sikerült. Olyannyira, hogy mintha pártja egész élcsapata kiscsoportos óvodai szintre kalibrálta volna be magát, és a kommunikációját is ehhez igazítaná, amiben a senki által meg nem választott szektavezetőség s az alelnök élen jár. Ami azonban végzetes lehet saját magukra nézve, az az, hogy a lakosságot, a magyar választók sokaságát is egyfajta óvodai szellemi színvonalon képzelik el, s holmi irreális mese-összeállításokkal akarják etetni.
Legutóbbi mesedélutánjukon például azzal a politikai gügyögéssel szórakoztatták az általuk lenézett publikumot, hogy az a fránya szuverenitás nem is annyira fontos, kvázi nem kell félni, nem fog fájni, ha egy incurka-pincurkát lecsippentenek belőle. Az ő interpretációjában olyan az egész művelet, mintha egy Ruszin-Szendi Romulusz-féle zsírleszívás keretében szabadulnának meg a felesleges kilóktól.
Tarr másodvezér egész pontosan úgy lelkendezett az önállóságunktól való búcsún: „Egy jó házasságban is lemondunk a szuverenitásunk bizonyos részeiről, és ezt nem zokogva teszi meg az ember, hanem óriási fesztivál, lagzi keretében.”
Hát kérem, először is szögezzük le: teljesen hülyének, illetve gyereknek a kommunizmus idején volt pártállami szokás nézni az állampolgárokat. Hisz a házasság intézményét úgy állítja be, mintha bármiről le kellene mondania valakinek. Másrészt nem más, mint a liberálisok által csak hajbókolva-hajlongva emlegetett Soros György mondta: az Európai Unió úgy jött létre, hogy a tagállamok lemondtak szuverenitásuk egy részéről. Ami persze nagy sületlenség, miután csak az egymással való felesleges ellenségeskedésről mondtak le. Ami persze a mai EU háborúskodást istenítő vezetői szemében főbenjáró bűnként hangozhat. Harmadrészt pedig azért is fals a Tarr-féle negédes, a szuverenitást sutba dobó házassági hasonlat, mivel ki látott már olyan frigyet, amelyben az egyik fél állandóan csalja a másikat a szomszéddal, majdnem minden pénzt neki ad, s a házastársát is arra szorítaná, hogy ő is adja át a keresménye nagy részét?
Összefoglalva: milyen jó házasság az, ahol az egyik fél folyamatosan kiszúr a másikkal, elzabrálja az anyagi eszközeit, az önállósága feladását követeli, és még azt is elvárja, hogy mindennek önfeledten örvendezzen, mint majom a farkának?
Csupán olyan emberek hiszik el, hogy az ilyen Meseország mindenkiébe való rabló szövegekkel el lehet az embereket kábítani, mint a szekta főmuftija, Magyar Péter, aki régebben még csak arról povedált, hogy pusztán egy pici részről kellene lemondania az országnak, ha csatlakozna az európai ügyészséghez. Hogy mennyire piciről? Hát úgy nyolcvan-kilencven százalékról – mondta volna, ha igazságszérummal injekciózták volna be a végtelen politikai étvágyú, ám miniatürizált politikai tehetségű balos pótmessiást.
A mostani újabb locsogós-fecsegős Tarr-féle hangfelvételből viszont az is kezd világossá válni, miért van annyi nem éppen fiatal ember a tiszás rendezvényeken. Hiába, a Kádár-rendszer utáni nosztalgia még ma is nagy úr. Ki beszélt akkor nemzeti önállóságról, szuverenitásról az akkori pártállami vezetők közül? Senki. És ki beszélhetne itt szuverenitásról, ha a Tisza Párt valami baleset folytán hatalomra jutna? Szintén senki. És a Szovjetunió nevének csak az első két szótagját kellene lecserélnie a Tarr-típusú embereknek, amikor hálálkodásuk címzettjét nevesítenék.
Megyeri Dávid – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
