Újabb terrortámadásra készülhet az ISIL Európában

Újabb támadásokra készülhet az Iszlám Állam terrorszervezet Európában, miután kiszorult a Közel-Keletről – figyelmeztet egy amerikai kutatóintézet. Szakértőik szerint a következő merényletsorozat véresebb lehet még a 2015-ös párizsi terrortámadásnál is, amelyben százharmincheten haltak meg, és több mint négyszázan megsebesültek.

Az Iszlám Állam egyik utolsó bástyáját tavaly év végén foglalták el az amerikai katonák Szíriában. A terrorszervezet több nagyvárost is megszállt az országban az elmúlt években. Idén márciusban az amerikai támogatású kurd-arab Szíriai Demokratikus Erők végül bejelentette, hogy sikerült legyőzni a szervezetet.

Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a szervezet egykori harcosai mind a Közel-Keleten bujkálnak – fogalmazott Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 Unió28 című műsorában. Titkosszolgálati információk ugyanis azt jelzik, hogy tízezernél is több potenciális terrorista lehet Európában, akik az illegális bevándorlással érkeztek a kontinensre.

Mint mondta, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország komoly csapásokat hajtott végre Szíriában az elmúlt években, és az Iszlám Állam úgynevezett „fészkét” sikerült felszámolni. Titkosszolgálati jelentések azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy Európában és Európa határainál, valamint a Közel-Keleten is több ezrével vannak az Iszlám Államhoz tartozó potenciális terroristák – hangsúlyozta. Hozzátette, belga, francia és német titkosszolgálati jelentések arra hívják fel a figyelmet, hogy akár több mint tízezer potenciális terrorista is lehet ezekben az országokban.

Újabb merényletsorozatokra készülhetnek

Az Institute for the Study of War úgy látja, az Iszlám Állam újabb merényletsorozatra készülhet Európában. A szervezet célja, hogy visszafoglalja szíriai területét, másrészt terrortámadásokkal akarja felhívni a figyelmet arra, hogy a vezér, Abu Bakr al-Bagdadi életben van.

Hírdetés

Januárban a Fülöp-szigeteken robbantott a terrorszervezet, csaknem harmincan haltak meg, Srí Lankán pedig áprilisban hajtott végre több merényletet, amelyekben kétszáznál is többen veszítették életüket. A támadás fő célpontjai a keresztények voltak.

A terrorveszély tulajdonképpen hosszú ideje fennáll Európában, és állandó kockázatként mindig ráirányul a figyelem – jelentette ki Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Ez a veszély nyáron még jobban felértékelődik, hiszen az európaiak szeretnek különböző egzotikus országokba, akár Afrikába vagy a Közel-Keletre utazni, és ott rendszeresen történtek és történnek támadások mind a mai napig.

Nem sikerült a terrort felszámolni

Véleménye szerint ez azt üzeni, hogy nem sikerült a terrort felszámolni európai szinten, és annak a kockázatát világszinten sem sikerült megszüntetni. Az Iszlám Állam még mindig aktív, és jól látható az is, hogy rejtélyes módon mindig rendelkezik megfelelő pénzösszegekkel és támogatással ahhoz, hogy újraszervezze az erőit – fűzte hozzá.

Az amerikai kutatóintézet azt is megállapította, hogy mivel csak lassan tudták visszaszorítani az Iszlám Államot, a terrorszervezetnek volt ideje elrejteni a több száz millió dolláros vagyonát – erről beszélt Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Szerinte a három éven keresztül fennálló Iszlám Állam képes volt fosztogatással és rablással vagyonhoz jutni.

Hiradó.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »