Újabb támogatások intézményeinknek

Újabb támogatások intézményeinknek

A VMSZ köztársasági szerepvállalásának köszönhetően most az állami költségvetésből – írja dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Facebookon.

Az Igazságügyi Minisztérium idén is pályázatot hirdetett a büntetőeljárások ügyészi felfüggesztéssel (opportunitás) végződő eseteinek összegeiből eredő források elosztására.

A VMSZ elnöke úgy fogalmaz: Márciusban beszéltem Maja Popović miniszter asszonnyal intézményeink kérelmeinek támogatásáról. Ennek megfelelően, a most közzétett adatok szerint támogatást nyert mások mellett:

– az óbecsei Gerontológiai Központ az orvosi rendelő felújítására,
– a Samu Mihály Általános Iskola biztonsági kamerákra,
– a Testvériség Általános és Középiskola korszerű pékműhelyre a gyakorlati oktatáshoz,
– a magyarkanizsai J. J. Zmaj Általános Iskola fűtőkazánok cseréjére az adorjáni iskolaépületben,

Hírdetés

– a József Attila Könyvtár biztonsági kamerákra,
– a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház gázkazán cserére, biztonsági kamerákra, vészvilágításra,
– Szabadka Város Szociális Központja az ellenőrzött körülmények közötti láthatásra szolgáló helyiség felújítására, felszerelésére,
– a szenttamási J. J. Zmaj Általános Iskola a rajztanterem felszerelésére.

Továbbra is megteszünk mindent, hogy intézményeink országos költségvetési eszközökben is részesüljenek! – írja posztjában dr. Pásztor Bálint.

Forrás: pannonRTV

The post Újabb támogatások intézményeinknek appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »