Újabb szavazatszerző krumpliosztás Vácon – Rétvári nem csinál titkot a piszkos módszerekből

Újabb szavazatszerző krumpliosztás Vácon – Rétvári nem csinál titkot a piszkos módszerekből

A múltkori esethez hasonlóan a burgonyaosztásra ismét egy CBA előtt került sor, a rászorulóknak pedig ezúttal sorba kellett állniuk a KDNP-s államtitkár megérkezéséig, hogy mindenki jól az eszébe véshesse, kitől kapta a könyöradományt.

Fehér Zsolt bejegyzésében kitér rá, hogy a kisebbik kormánypárt politikusa a mai napig nem tisztázta, miből finanszírozza az osztogatást, és a HírTV kérdésére mindössze annyival válaszolt:

soha nem összesítették az adományokat, és nem is fogják.

Hírdetés

Pedig a jelenlegi jogszabályok szerint kötelező lenne nyilvántartást vezetniük róla, emelte ki a Jobbik jelöltje, majd lesúlytóan hozzátette:

„Vannak akiknek mindent szabad. Kutyavilág köszöntött ránk, enyveskezű oligarchák játszótere.”

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Krumpliosztástól remél szavazatokat Vácon a KDNP-s államtitkár – Rétvári Bence Virág elvtárs nyomdokaiban

Miközben a Fidesz által kézi vezérelt Állami Számvevőszék (ÁSZ) – a demokrácia fölszámolásától sem visszariadva – több száz milliós büntetéssel próbálja ellehetetleníteni a kormánypárt egyetlen esélyes kihívóját, a kormánypártok más eszközökkel is igyekeznek biztosítani hatalmukat: Vác Újdeákvár városrészén krumpliosztással igyekeztek elnyerni a helyiek szimpátiáját, és persze szavazatait.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »