Újabb szankciók elfogadását kéri Litvánia az Európai Uniótól

Litvánia újabb szankciók elfogadását kéri az Európai Uniótól azután, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket telepítene Fehéroroszországba. A litvánok kiterjesztenék a büntetőintézkedéseket a Roszatomra is. Számítani lehet arra, hogy újabb szankciók jönnek, hiszen erről a múlt héten egyetértés született az uniós csúcson is. Bár leginkább arra koncentráltak a vezetők, hogy bezárják a kiskapukat azok előtt, akik a korábbi szankciókat valamilyen módon megkerülték – számolt be róla Baraczka Eszter a Közmédia központ Brüsszel tudósítója.

Hozzátette: Újabb büntetőintézkedéseket léptetnének életbe Fehéroroszország ellen, és szó van az oroszok elleni 11. szankciós csomagról is. Hivatalos javaslat egyelőre nem került napvilágra, de vannak információk arról, hogy Lengyelország és a balti államok azt szeretnék, hogy a Roszatom is kerüljön fel a szankciós listára. A litvánok a kiszivárgott információk szerint ahhoz ragaszkodnának, hogy a Roszatom igazgatósági tagjait is szankcionálják, és emellett nem tennék lehetővé új szerződések megkötését a vállalattal, de a már megkezdett projekteket be lehetne fejezni – ez vonatkozna például Bulgáriára és a magyarországi Paks II-re is.

Hírdetés

Vagyis ha életbe is léptetnének szankciókat az orosz nukleáris ágazat ellen, Magyarország akkor is nagy valószínűséggel mentességet kapna ez alól. Baraczka Eszter arról is beszélt, hogy a szankciók elfogadásához konszenzus kell, és van néhány tagállam, mely ezt soha nem fogja megszavazni. Ott van például Franciaország, amelynek nukleáris ágazatáról a Greenpeace egy jelentésben azt írta, hogy teljes mértékben Oroszország befolyása alatt áll. Az unió második legnagyobb tagállamának tehát nem fűződik érdeke ahhoz, hogy az EU szankcionálja az orosz nukleáris szektort.

Ráadásul a francia nemzetgyűlés a múlt héten törölte el azt a törvényt, amely előírta, hogy az atomenergia mindössze 50 százalékot teheti ki a francia energiamixben. Nem mellesleg Franciaország épp hat új atomerőmű építését tervezi – mutatott rá a tudósító.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »