A vértanúság hírében meghalt Isten szolgája Wohlmuth Ferenc atya boldoggáavatási eljárása 2021 januárjában kezdődött. A záróülést 2024. szeptember 25-én tartották. A közel 900 oldalas peranyagot lefordítottak olasz nyelvre; az aktákat viaszpecséttel lezárva juttatták el Rómába, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumába. Imádkozzunk, hogy Wohlmuth Ferencet mielőbb a boldogok sorában tisztelhessük!
A Tanácsköztársaság 133 napja alatt a Győri Egyházmegyében két ártatlan papot végeztek ki hite, papi mivolta miatt: az 1919. április 10-én meggyilkolt Szemelliker Antal fülesi plébános után a vörösterror második áldozata Wohlmuth Ferenc, Császár község plébánosa volt.
Wohlmuth Ferenc Sopronnyéken született, 1855. július 27-én. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban és Győrben végezte.
1881-ben szentelték pappá Ruszton, ezt követően Nezsideren, Sopronkeresztúron, Harkán, Győrben és Bánfalván végzett lelkipásztori szolgálatot. 1889–1892 között a győri szeminárium spirituálisaként dolgozott, és mint hittanár a leányiskolában is tanított.
1892. július 30-i határozattal püspöke, Zalka János (1820–1901) kinevezte az első magyar kármelita nővérek spirituálisának Sopronbánfalvára. Több mint két éven át volt a kármelita nővérek spirituálisa; jó kapcsolata a szerzetesnővérekkel és az általuk alapított szombathelyi kármellel is élete végéig megmaradt. Erről a két kolostorról végrendeletében is megemlékezett, jelentős anyagi javakat hagyva rájuk.
1894-ben a Komárom megyei Császárra került, ahol huszonöt éven keresztül, kivégzéséig szolgált plébánosként. Nagy megbecsülésnek örvendett még a protestáns hívők körében is.
1919. június 5-én koholt vádak alapján elítélték és felakasztották. Utolsó szavai a következők voltak: „64 esztendőt éltem, és ebből 25 évet szenteltem plébánosként a császáriaknak. Életem utolsó pillanataiban állok előttetek. Elmegyek, mert elveimért pusztulnom kell. Sokat dolgoztam értetek, hogy boldogok legyetek. Ezért csak imáitokat kérem. Isten veletek.”
Teste a császári temetőben nyugszik, bitófáját a helyi templomban ma is őrzik.
Urunk, Istenünk!
Te azt mondtad, senkinek nincs nagyobb szeretete annál,
mint aki életét adja felebarátiért.
Szavadban bízva szolgád, Ferenc,
mint hűséges lelkipásztor a hitetlen és reményvesztett időkben,
életét adta érted és barátaidért.
Élete és áldozata minket is egyszülött Fiad követésére
és embertársaink szerető szolgálatára buzdít.
Tekints érdemeire, életszentségére,
hallgasd meg kérésünket,
és add, hogy őt mielőbb a boldogok között tisztelhessük!
Ámen.
*
2021. január 5-én Veres András győri megyéspüspök kinevezte Balog Márta CB nővért, a Nyolc Boldogság Közösség tagját a vértanúság hírében álló Wohlmuth Ferenc boldoggáavatási ügyének posztulátorává.
2022. január 11-én a boldoggáavatási ügy megkapta a Szenttéavatási Kongregáció engedélyét.
2022. január 18-án Veres András püspök hivatalosan elindította Wohlmuth Ferenc boldoggáavatási ügyének egyházmegyei szakaszát.
2022. április 21-én Császáron megtartotta alakuló ülését a Wohlmuth Ferenc boldoggáavatási eljárására létrehozott egyházi bíróság. Tagjai a plébániatemplomban bemutatott püspöki szentmisét követően tették le esküjüket a róla elnevezett látogatóközpontban, majd megkezdték munkájukat.
Forrás és fotó: Győri Egyházmegye; wohlmuthferenc.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »