Újabb sportág mellé állt az OTP Bank: mostantól a magyar vízilabdát is támogatja

Újabb sportág mellé állt az OTP Bank: mostantól a magyar vízilabdát is támogatja

A pénzintézet vezérigazgatója, Csányi Péter kifejtette: a jelentős pénzügyi támogatás több, mint puszta szponzoráció, számos területen szeretnének hozzájárulni a sportág fejlődéséhez és népszerűsítéséhez.

Újabb sportág mellé áll az OTP: júliustól a bank legalább három éven át évi 100 millió forint plusz Áfa összeggel támogatja a Magyar Vízilabda Szövetséget.

„Az OTP Csoport már 11 országban van jelen 17 millió ügyféllel, és a stratégiánk egyik alapvető pillére a társadalmi szerepvállalás” – mondta az InfoRádióban Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgatója. Ebbe beletartozik a különböző sportágak támogatása nem kizárólag Magyarországon, hanem mindenhol, ahol a pénzintézet jelen van – tette hozzá.

Hírdetés

A vezérigazgató elmondta, a legtöbb országban támogatják a nemzeti szövetségeket, olimpiai bizottságokat, csapatokat, sporteseményeket és különböző sportágakat – nem csak a labdarúgást és a cselgáncsot, illetve kézilabdát, hanem mostantól a vízilabdát is. Az OTP Bank pár hete írt alá stratégiai együttműködési megállapodást a World Aquatics-szel, ami a vízi sportágak világszövetsége. Csányi Péter szerint

a pénzintézet célja, hogy hatással legyen nem csupán a fiatalokra, az utánpótlás fejlesztésére, hanem hogy támogassa a szövetségeket, és meglegyen minden eszközük, forrásuk az eredmények eléréséhez.

Az OTP Bank vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy miért döntöttek úgy, hogy nyilvánossá teszik a megállapodás feltételeit, azt felelte, ez egy „szemmel látható” támogatás, és szerették volna vele kihangsúlyozni, hogy nem csak szponzorációról van szó, hanem egy mélyebb együttműködésről. A banki szolgáltatásokon túl például az OTP Travel számos szövetség utazásait szervezi, de szeretnék a csoportban elérhető legkülönbözőbb szolgáltatásokkal is a szervezet munkáját támogatni.

Csányi Péter kijelentette: az OTP célja, hogy minél szorosabb legyen az együttműködés, és a pénzintézet hozzájárulhasson a férfi és női válogatott sikerein túl az utánpótlás támogatásához, és úgy általában a sportág népszerűsítéséhez nem csak a fiatalok, hanem a széles társadalom körében is. Ehhez igyekeznek pénzügyi és nem pénzügyi segítséget nyújtani a Magyar Vízilabda Szövetségnek – szögezte ke a vezérigazgató.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »