Lesz nemulass!
Szűk két hónappal ezelőtt írtam ide egy szöveget Az év cikke a Bayer Zsolt utáni univerzumban címmel. Egy origós csodát elemeztem benne, amely arról „szólt”, hogy úgymond megpróbálta elhallgatni a jobbikos zsidózást Simicska Indexe. Tudományos alapokon álló számításaim szerint egyetlen árva állítás sem stimmelt benne, azaz nemhogy kilógott, hanem egyenesen üvöltött belőle minimum tucatnyi lóláb. (Ezúton kérek elnézést a képzavarhalmozásért, megtetszett, és sajnos nem tudok ellenállni az ilyeneknek. Hiába tipikusan 90-es évekbeli publicisztikai szokás. Még egyszer bocsánat.)
A hasonló jelenségekkel kapcsolatos állításom veleje, hogy Magyarországon lényegében megszűnt a kormánypárti sajtó – az újságíró nem hazudik, vagy ha mégis, akkor egyrészt szégyelli magát, másrészt meglátszik rajta –, és amit a habonyi–rogáni–finkelsteini boszorkánykonyhák intelmei-elvárásai alapján a helyére építettek, az történetesen nem más, mint holmi propagandagodzilla. Másképpen: tömeg- és agypusztító fegyver.
Azóta természetesen számtalan újabb év cikke született, aki szeret hüledezni, ijedezni vagy nevetgélni, bármelyik napon fellapozhatja vagy megkattinthatja a konglomerátum bármelyik elemét, holtbiztosan talál újabb és újabb zseniális textusokat.
A minap például a 444 elemezte részletesen bizonyos Hecker Flórián abban a pillanatban még felülmúlhatatlannak sejtett irodalmi alkotását, amely arról szólt, hogy egy arab 1931-ben kalapáccsal agyonverte Soros György nagybátyját a vonaton.
http://mno.hu/
Szörnyű!
Ebben a méltánytalanul elonline-osodott világban mindazonáltal méltatlanul kevés szó esik a nyomtatott kiadványokról. Noha megérdemlik.
A posztmodern dizájnú-tördelésű Magyar Hírlap például nap mint nap szenzációs szalagcímekkel jár szerény számú olvasói kedvében. Egyre-másra dőlnek a rekordok.
A legfrissebb szám így kiált fel: „Újabb Soros-féle csapat szállhat rá hazánkra”. Kár, hogy a felkiáltójel lemaradt. Ehhez a címhez egyébként egy heckerien zavaros szöveg jár, ami egy Liberties nevű szervezetről szól. Az aljas formáció nem csupán az emberi jogok hatékonyabb védelme és a drogliberalizáció érdekében kíván fellépni, hanem a populizmus térnyerését is akadályozni óhajtja.
Rettenet!
Egy ember, akinek hinni szoktam, azt mondja minderről – különös tekintettel a címekre, a fogalmazásmódra, a szókincsre, a hangnemre, a harsány indulatra –, hogy ez már nem is a Kádár-korszakra emlékezteti őt. Épphogy még kellemetlenebb időkre.
Tényleg: képzeljük el az iménti szalagcímet felvonulók izmos karjai által magasba tartott vörös drapériákon. (Más színeket visszafogottságomból adódóan hadd ne említsek.)
Nem nagy varázslat megalkotnunk a képet, nemde? Hitelesnek is sejlik, ugye?
A magam részéről csak annyit tennék hozzá ehhez: a propagandista élete sem élből alávaló, mégsem mindegy, hogy milyen színvonalon propagandázik az ember.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »