Újabb részleteket árultak el a Lučanský-ügyről a hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumok

Újabb részleteket árultak el a Lučanský-ügyről a hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumok

A 3-as számú dokumentumból kissé részletesebb képet kapunk az igazságügyi tárca által kiküldött felügyelődelegáció munkájáról. Lučanský december 12-én reggel 7:45 sérült meg a jobb szeme alatt, ám a volt főkapitány nem kért orvosi ellátást. A seb alatt azonban vérrög alakult ki, ami a napközben végzett edzésektől elkezdett duzzadni, olyannyira, hogy Lučanský szemét meg kellett operálni. A beavatkozás egy órát vett igénybe, és a Rózsahegyi Katonai Kórházban végezték el.

Lučanský balesetének híre kiszivárgott, ám a szlovák sajtóban verekedésről írtak, később olyan, politikailag motivált beszámolók is napvilágra láttak, hogy az őrök verték félholtra, és hogy 11 órás műtéten esett át. Mivel politikai ügy lett a dologból, az igazságügyi tárca felügyelődelegáció küldött a rózsahegyi kórházba december 15-én. Ekkor már a sajtó egy része öngyilkossági kísérletként tálalta a szemsérülést.

A dokumentumok tanúsága szerint a delegáció négy tagból állt: ott volt Richard Sviežený, a büntetőjogi osztály főigazgatója, Bronislav Pongrác, a büntetésvégrehajtási részleg vezetője, Samuel Burský, a bűnmegelőzési osztályigazgatója és Pavel Zbojek miniszteri tanácsadó.

A dokumentumban az olvaható, hogy a főorvos és az illetékes orvosok megkérdezése szerint Lučanský operációja komplikáció nélkül zajlott, és hogy semmilyen más egészségügyi problémát nem mutattak ki az elvégzett vizsgálatok. Az orvosok kizárták annak lehetőségét, hogy szándékosan okozott volna magának ilyen szemsérülést. Főleg, mert nem találtak semmilyen más nyomot (pl. nyaksérülést), ami önkezűségre utalt volna.

A delegáció azon kérdésére, hogy mások okozhattak-e ilyen sérülést a volt főkapitánynak, a főorvos, Dušan Poliak azt válaszolta, hogy az operált sérülés ritkán fordul elő, elképzelhető, hogy Lučanský valóban esés során szerezte. Az idegenkezűséget azért utasította el, mert akkor nem csak a jobb szem alatti rész egyetlen pontján lett volna zúzódás, verekedés esetén pedig más sérüléseket is találtak volna. Például zúzódásokat a fej többi részén, a szemüreg sérülése, véraláfutások az arcon. (A verekedésről szóló híreszteléseket egyébként ügyvédjén keresztül maga Lučanský is elutasította.)

Lučanskýt Rózsahegyről Trencsénbe szállították át, és a törvény által lehetővé tett időtartamra pszichiátriai megfigyelés alá helyezték. Az őt kezelő pszichiáter nem talált semmilyen lelki sérülést vagy beavatkozást igénylő problémát. Ennek ellenére felvették az osztályra, hogy ott egy ideig kamerákkal figyelhették viselkedését. Nem találtak semmit.

Hírdetés

Ezek alapján döntötte el a delegáció, hogy a szándékosságot és az idegenkezűséget is kizárják a lehetőségek közül.

  “Felszólítottam, hogy vegye el az ételt, de ő semmilyen felszólításra sem reagált. Az étel beadására szolgáló nyíláson át benéztem, annyit láttam, hogy mozdulatlanul fekszik az ágyon”

olvasható a következő dokumentumban Jaroslav Vaško alhadnagy vallomását, aki a másik felügyelőtiszttel közösen nyitotta ki a cella ajtaját. A szöveg kontextusából az derül ki, hogy Lučanský az kétszintes ágy alsó részén feküdt, hason, nyaka köré egy melegítőfelső volt tekeredve, amelynek másik végén a fenti ágyszerkezethez volt rögzítve.

A felügyelőtisztek azonnal riadóztattak, letekerték Lučanský nyakáról a ruhadarabot, majd a férfit a padlóra helyezték és elkezdték az újraélesztést. A vallomás azzal ér véget, hogy megérkeznek a mentőt, és ők folytatják az újraélesztést.

Egy másik dokumentum szerint Lučanský december 12-én kérvényezte, hogy kaphasson mobilt feleségével való kapcsolattartás érdekében. A illetékes nyomozótiszt december 23-án utasította el az igénylést.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »