Újabb részletek az amerikai légibaleset ügyében: nem először robbant fel egy hajtómű repülés közben

Újabb részletek az amerikai légibaleset ügyében: nem először robbant fel egy hajtómű repülés közben

Ahogy arról korábban a Körkép.sk is beszámolt, a Southwest Airlines amerikai légitársaság egyik belföldi járata kényszerleszállást hajtott végre a philadelphiai nemzetközi repülőtéren, miután egyik hajtóműve repülés közben felrobbant. A BBC brit közszolgálati média közlése szerint nem ez az első eset.

A szerdai balesetnek egy halálos áldozata volt, az új-mexikói Jennifer Riordan. A hajtómű felrobbanásakor a törmelék félméter hosszan felhasította a repülőgép oldalát a bal szárny felett, amely drasztikus légnyomáscsökkenést okozott. Az ott helyet foglaló Riordant a légnyomás csaknem kirántotta a repülőgépből. Utastársai elkapták, és visszahúzták, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni.

Az orvosszakértők jelentése szerint súlyos trauma érte a fejét, a nyakát és a törzsét.

Mi történt

 

A vizsgálatok megerősítették az első híreket, miszerint a hajtómű egyik turbinalapátja szakadt le, mert a fémszerkezet megfáradt és eltört. A motort elvileg védi egy erősebb burkolat, ám a letört darab sebessége olyan nagy volt, hogy áttörte az. Ezután következett be a robbanás.

A kényszerleszállás gond nélkül lezajlott, ám után szemtanúk kisebb tűzről számoltak be, amely a sérült üzemanyagtartály miatt ütött ki.

Hírdetés

Az eset komoly következményekkel járhat. Mint kiderült, nem ez volt az első hasonló eset. Hasonló incidensre került sor Floridában, 2016-ban, akkor is egy turbinalapát tört le. Az amerikai légügyi felügyelet elrendelte összes olyan típusú hajtómű ultrahangos vizsgálatát, miint amilyennel a szerdán kényszerleszállást végrehajtó gép is rendelkezett.

A hajtóművet egyébként a francia-amerikai vegyesvállalat a CFM gyártja. A baleset okainak hírére több amerikai légitársaság elrendelte a hajtóművek alapos vizsgálatát. Maga a CFM francia telephelyéről negyven szakértőt küldött az USA-ba, hogy besegítsen az ellenőrzésekbe. A Légügyi Hatóság pedig irányelvet készül kiadni, amely kötelezővé tenné az összes ilyen típusú hajtómű ultrahangos vizsgálatát.

Nem véletlenül vannak ott a franciák

A baleset körülményeit vizsgáló nyomozásban a francia hatóságok is részt vesznek. Nem ritka az együttműködés ilyen helyzetekben. Repülőgép-baleset vagy szerencsétlenség esetén nagyon körültekintően járnak el az illetékesek, jórészt a biztosítótársaságok és a kárigénylések miatt: pontosan tisztázni kell, kit terhel a felelősség, vagyis hogy kinek kell fizetnie (vagy kinek a biztosítótársasága állja) az esetleges kárigényléseket az utasok vagy hozzátartozók részéről.

Hasonló – de jóval súlyosabb – volt a helyzet a 2016-ban Földközi-tengerbe zuhant EgyptAir MS 804-es járatának esete. Azt a gép típus a francia Airbus óriásvállalat jegyezte, ezért a hetekig tartó kutatásban nagy erőkkel vettek részt francia egységek is többek között a La Place hadihajó. Az egyiptomi-francia kooperációban zajló kutatás és vizsgálatok egyrészt azt célozták, hogy megállapítsák, terrortámadás volt-e, és ha igen, milyen módon hajtották végre, másrészt azért, hogy egyértelműen meg lehessen határozni, kinek a felelőssége volt a katasztrófa, mert őt terheli a kárigénylések és a kutatás költsége is.

Körkép.sk

Nyitókép: BBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »