Újabb részletek a szilveszteri halálos, cserbenhagyásos gázolásról

Újabb részletek a szilveszteri halálos, cserbenhagyásos gázolásról

A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó, ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt letartóztatását indítványozza annak a huszonnyolc éves férfinak, aki újév hajnalán Kiskunmajsán ittasan elgázolt két gyalogost, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, magukra hagyva áldozatait.

Kiskunmajsán, a Fő utcán egy huszonnyolc éves öttömösi férfi, a bűnügy gyanúsítottja, 2020. január 1-jén, 3 óra 47 perckor, ittasan közlekedett élettársa személykocsijával, amikor a Fő utca és a Fiumei utca kereszteződésében letért a jobboldali útpadkára és elütötte a Fiumei utcában gyalog közlekedő férfit és nőt.

A baleset következtében a gyalogos férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a nő nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett – írta a részletekről az ügyészség. A Blikk úgy tudja, egy szilveszteri buliból tartott hazafelé a fiatal helybéli pár.

Hírdetés

A sértettek elütése után a gyanúsított járművével egy közúti jelzőtáblának és fának ütközött, majd a helyszínről anélkül távozott, hogy tőle elvárható segítséget nyújtott volna a sérült sértettek részére.

A rendőrség közelben tartózkodó járőrei észlelték a helyszínről menekülő autóst, őt rövid időn belül elfogták.

A nyomozó hatóság a férfit halált okozó ittas járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő bűntette miatt őrizetbe vette és gyanúsítottként kihallgatta.

A gyanúsított terhére rótt, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetettek. A férfi az általa okozott baleset helyszínéről a felelősségre vonás alóli kibúvás érdekében elmenekült, ezért az ügyészség a letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, jelenlétének biztosítása érdekében indítványozta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »