Újabb részletek a Lyon közelében történt késes támadásról

Agyonszúrt egy 19 éves fiatal férfit és kilenc embert megsebesített szombaton Lyon elővárosában egy merénylő, a férfit őrizetbe vették a hatóságok – jelentették hivatalos források.

A tűzoltók adatai szerint az egyik sérült életveszélyben van. A hatóságok eleinte két támadóról számoltak be, de a második gyanúsítottról szóló értesüléseket egy rendőrségi forrás később cáfolta.

A tettest, akinek indítékai egyelőre nem ismertek, őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok gyilkosság és gyilkossági kísérletek miatt – közölte az AFP-vel a lyoni ügyészség.

Hírdetés

A támadót végül a járókelők fogták el a közlekedési társaságok alkalmazottainak hathatós segítségével.
A BFM francia televíziós csatorna szerint a tettes azt állítja magáról, hogy afgán, és 1986-ban született. Az elkövető nem szerepelt a rendőrségnek adatbázisában, amelyben azokat tartják nyilván, akikről azt gyanítják, hogy radikális iszlamista tevékenységre hajlamosak – jelentette a BFM a rendőrségtől nem hivatalosan szerzett értesülésekre hivatkozva. A csatornának ezenkívül az is tudomására jutott, hogy a férfi korábban ideiglenes letelepedési kérelmet nyújtott be.

A támadás a Lyon melletti Villeurbanne-ban történt egy metróállomás közelében található buszmegállóban, helyi idő szerint fél 5 óra körül. A helyszínen jelenleg mintegy 50 tűzoltó és mentőcsapat tartózkodik.

Az a negyed, ahol az incidens történt, rossz hírű, drogkereskedelem zajlik a környéken, és gyakran támadnak meg embereket az utcán.

A francia média szerint a támadás természetével kapcsolatos összes lehetőség fennáll, köztük a terrorista indíték is. Jelenleg azonban nincsen arra utaló adat, hogy az eset terrortámadás volt.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »