Újabb posták zárnak be a nagyobb városokban, némelyikük már holnaptól – magyarlakta területek is érintettek

Újabb posták zárnak be a nagyobb városokban, némelyikük már holnaptól – magyarlakta területek is érintettek Nagy Roland2025. 09. 30., k – 12:12

Újabb 21 hivatalát szünteti meg a Szlovák Posta a következő hetekben.

A Szlovák Posta idén indította el az optimalizációs projektjét, melynek értelmében lecsökkentik az elérhető postahivatalok számát. Ahogy arról lapunk is beszámolt, már nyáron is bezártak néhány postát a megyeközpontokban, de az intézmény vezetése most tovább folytatja a hálózat „megritkítását”. A mai sajtóközleményükben arról számoltak be, hogy október 1-től újabb 14 postahivatal szűnik meg a járásközpontokban. A bezárások második hulláma november 1-jén folytatódik, ekkor további 4 posta zárnak be, majd a jövő év elején újabb 3 hivatalt törölnek el (ezek kapcsán pontos dátumot még nem közöltek).

Egyúttal megjegyezték, hogy terveik alapján összesen 29 hivatalt zárnának be, de az Elektronikus Kommunikáció Szabályozásáért és Postai Szolgáltatásokért Felelős Hivatal (ÚREKPS) eddig csak 21 kérvényüket hagyta jóvá.

A bezárásra kerülő posták a magyarlakta járásokat is érintik, példának okáért Érsekújvárban is megszüntetnek egy hivatalt.

Kapcsolódó cikkünk Érsekújvár |

Eddig három postahivatalban nyújtottak szolgáltatást a járási székhelyen. Októbertől azonban már csak két postán intézhetik ügyeiket az érsekújváriak és a városba látogatók. Szombatonként pedig már egyik postahivatal sem lesz nyitva a városban.

A Vágóhíd utcai postahivatal október 1-jétől bezár. A Nyitra parti lakótelepen élők, valamint a Gogoľ utcában és a Széchényi György tér közelében lévő lakóházakban lakók több évtizeden át ezt a postahivatalt részesítették előnyben, mert közelebb volt, mint a másik két hivatal.

Mostantól a szolgáltatásokat két postán kínálják az ügyfeleknek, a Fő téren lévő 1-es postán és a vasútállomás közelében lévő 2-es postán, a Köztársaság téren. 

Hírdetés

Arra is figyelmeztetik a lakosokat, hogy új nyitvatartási időben fogadják a lakosokat. 

A Fő téren hétfőtől péntekig, szerda kivételével 8-tól 18 óráig, szerdán 8 és 19 óra között várják az ügyfeleket. Hétvégén zárva lesznek. Jelenleg a város központjában lévő postahivatal hétköznap 7.30 és 19 óra között van nyitva, szombatonként 9 és 11 óra között. 

A Köztársaság téren október 1-jétől hétfőtől péntekig 8 és 19 óra között adhatják fel a leveleket, csomagokat, vehetik át a küldeményeket az érsekújváriak. Jelenleg, azaz szeptember végéig még naponta 7 és 19 óra között, szombatonként 9 és 11 óra között szolgálják ki az ügyfeleket. 

A postások és a futárok munkája nem változik. További tájékoztatást a BalíkoBOX-okról, PoštaPOINT-okról vagy a Szlovák Posta mobil alkalmazásáról ITT találnak.

Kapcsolódó cikkünk

A Szlovák Posta két hullámban összesen 26 kirendeltségét zárja be a közeljövőben – közölte az intézmény szóvivője. Eva Peterová szóvivő szerint elsősorban a nagyvárosokban található postákat érinti a bezárási hullám.

Az intézmény közleménye alapján a posta a hosszú távú fenntarthatóság miatt döntött az intézkedés mellett, az összes érintett létesítmény a megyeszékhelyeken található. Peterová szerint a Szlovák Posta a hosszú távú folyamatokra reagál a lépéssel, ugyanis egyre több kliens használja a digitális szolgáltatásokat, valamint rendel magának csomagokat futárral. A postaszolgálat jelenlegi hálózata Melinda Burdanová, az intézmény vezetőségének alelnöke szerint túlságosan sűrű, költséges és nem hatékony, ezért a gazdálkodás racionalizálására van szükség.

A bezárások két hullámban zajlanak: első körben augusztus hónap folyamán 13 postafiókot zárnak be, a következő hullám pontos időpontját pedig a szabályozási hivatalok döntését követően közlik a nyilvánossággal. A lakosságot hirdetésekben és szórólapokon értesítik a változásokról.

A változások ellensúlyozására a posta kibővíti a csomagküldő átvételi pontjait, az úgynevezett BalíkoBOX szolgáltatást, valamint a digitálisan elérhető szolgáltatásokat. Az érintett régiókban a postai kézbesítés időpontja változatlan marad a tervek szerint.

Pozsony 23, Vlčie hrdlo 961/54 Besztercebánya 8, Horná 113/77Kassa 4, Komenského 1114/30 Kassa 5, Pri prachárni 2842/4 Kassa 10, Triedna SNP 1280/48A Kassa, acélművek – U.S. Steel 1 belépőterülete Eperjes 3, Sabinovská 5051/21 Besztercebánya 6, Hronská 3518/2 Pozsony 3, Tomášikova 3497/54 Pozsony 17, Blumentálska 2815/4 Pozsony 22, Kašmírska 940/7 Pozsony 25, Záhradnícka 752/95 Pozsony, Sibírska 1598/17 Pozsony 45, Dúbravská cesta 1714/4 Pozsony 212, Seberíniho 1778/14 Pozsony 213, Čiernovodská 5215/25 Kassa 17, Abovská 2/30 Nyitra 5, Novozámocká 31/127 Eperjes 10,Volgogradská 4779/7 Zsolna 3, Na lány 387/3 Kassa 14, Mliečna 1/1 Nyitra 7, Hlavná 522/173 Trencsén 3, Šoltésovej 1725/2 Nagyszombat 5, Seredská 1930/79 Nagyszombat 8, Mozartova 5904/1 Zsolna 9, Hlavná 404/1

A Szlovák Posta állítja, az érintett hivatalok kihasználtsága folyamatosan csökken, így nincs értelme ilyen sűrű hálózatot üzemeltetni.

Bártfa – Bardejovské Kúpele 278,Gyetva – Partizánska 63,Kiszucaújhely – ČSA 39,Turócszentmárton – Záturčianska 28,Miava – Turá Lúka 333,Érsekújvár – Bitúnková 8,Poprád – Podtatranská 5,Poprád – Dostojevského 12,Szenice – Sadová 43,Szakolca – Mallého 55,Igló – Hutnícka 18,Varannó – Školská 32,Zólyom – Pražská 6,Garamszentkereszt – SNP 134. Bártfa  – Andreja Svianteka 28,Galgóc – Šulekova 35,Késmárk – Tvarožianska 9,Rozsnyó – Zakarpatská 19. Losonc – Ľ. Podjavorinskej 5364,Turócszentmárton – Námestie protifašistických bojovníkov 4,Aranyosmarót – Obecná 30.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »